Index Vakbarát Hírportál

Videójátékot játszanak a laboratóriumi agysejtek

2021. december 20., hétfő 21:05

Sokkal gyorsabban tanulnak, mint a mesterséges intelligencia, csak kicsit ügyetlenek.

Ausztrál és brit tudósokból álló nemzetközi csapat petricsészében tenyésztett emberi agysejteket tanított meg a Pong játékra. Az Atari által 1972-ben kiadott Pong a világ egyik első játéktermi játéka volt, amelyben teniszhez hasonlóan a két térfélen adogattak egymásnak egy szögletes labdát a játékosok.

A kutatók által kiborgnak nevezett sejtcsoportot mikroelektronikai lapkára helyezett emberi őssejtekből hozták létre. A sejtek képesek voltak stimulálni a többi sejtet és le tudták olvasni a környezetükben található sejtek állapotát. Így amikor az lapra a labda helyzetét jelző elektromos impulzus érkezett a jobb oldalon aktiválta sejteket és a bal oldalon elhelyezkedő sejtek is tudták, hogy ott a labda. Az ütő, ahogy a pongnál is jobbra vagy balra (fel vagy le) mozoghat és a cél, hogy az ütő mindig a labda útjában helyezkedjen el.

A kiborg, ahogy az emberek is, úgy tanulta meg a Pongot, hogy játék közben elsajátította az ütő mozgatását.

A kutatók úgy megállapították, hogy a rendszer körülbelül öt perc alatt tanulta meg a játékot. Jóval gyorsabban, mint a mesterséges intelligenciák, ugyanakkor ügyességben elmaradt tőlük és az emberi játékosoktól.

A kutatók szerint az eredmény hasznos lehet hatékonyabbb égpi tanulási rendszerek tervezésében vagy agyat érintő terápiák kipróbálásában.

(MedicalXpress)

Rovatok