Index Vakbarát Hírportál

Ilyen a hangja a Naprendszer legnagyobb holdjának

2021. december 20., hétfő 07:46

Ötven másodperces hanganyagot közölt a NASA, amit a Juno űrszonda által rögzített adatokból állítottak elő. A felvételt a Juno akkor rögzítette, amikor megközelítette a Ganymedest, a Jupiter és egyben a Naprendszer legnagyobb holdját 2021. június 7-én.

A Junónak sikerült a felszíntől 1038 kilométeres távolságban elrepülnie, óránkénti 67 ezer kilométeres sebességgel, közben rögzítette a Jupiter magnetoszférájában keletkező elektromos és mágneses rádióhullámokra hangolt Waves nevű műszerrel a felvételt a Ganymedes által kibocsátott hullámokról. A NASA tudósai a Földre visszaérkező mágneses és elektromos rádióhullámok frekvenciáit áttolták a hallható hangtartományba, így létrehozva a közzétett anyagot (lent). A felvétel közepe táján így kivehető az is, amikor a szonda a Ganymedes mágneses terének egy másik régiójába lép, hisz magasabb frekvencián szólal meg a hang.

A hanganyag mellett fotókat is közölt az űrügynökség. Egyiken a Jupiter két örvénylő vihara látható, ezt november 29-én lőtte az űrszonda, a másik képen pedig a Ganymedes felszíne van, amit a június 7-i megközelítésen rögzített az eszköz.

A Juno tíz éve, 2011-ben indult a Földről, célja a Jupiter és a bolygó holdjainak vizsgálata. A Ganymedes után az Europa és az Io holdakat fogja vizsgálni. És most tessék meghallgatni a Ganymedest:

(Borítókép:  A Juno űrszonda JunoCam műszerével készített fotó a Ganymedes felszínéről 2021. június 7-én. Fotó: NASA / JPL-Caltech / SwRI / MSSS)

(Forrás: NASA)

Rovatok