Előfordulhat, hogy az ünnepek után legalább két hétig úgy érzi valaki, hogy képtelen az örömre és rossz kedve van, akkor depresszió gyanújával érdemes orvoshoz fordulnia – hívja fel a figyelmet Purebl György pszichiáter, pszichoterapeuta szakorvos, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója, aki az InfoRádió vendége volt.
A szakember kifejti, hogy teljesen természetes az, amikor az ünnepek után vissza kell zökkenni a hétköznapokba, sokakat szomorúsággal tölti el, akár két-három napon át is, de aztán végül az élet megy tovább. Azonban a depresszió ezzel szemben egészen másként jelentkezik és ilyenkor nem a szomorúság, nem a rossz kedv a jellemző tünet, inkább az érdeklődés és az örömérzés elveszítése, vagyis, amikor az ember nem képes a hétköznapok örömforrásait átélni.
Depresszióról pedig akkor beszélhetünk, ha az örömtelenség, az örömre való képtelenség, és a rossz kedv, ami szinte az egész napunkat belengi, legalább két hétnél tovább tart. Ebben az esetben mindenkinek javasolt, hogy keressen segítséget, első lépésben a háziorvoshoz fordulva, akik közül sokan maguk is vállalják a depressziós betegek kezelését, mindenesetre annak megkezdését, hiszen azok a gyógyszerek, amivel az állapotot első körben kezelni lehet, a számukra is rendelkezésre áll, és viszonylag olcsón fel tudják írni
– hangsúlyozta ki a pszichoterapeuta szakorvos.
Az igazgató orvos arról is tájékoztatott, hogy az egészséges életmód, illetve a rendszeres testmozgásra, akárcsak az egészséges táplálkozás és ritmusos élet, amiben odafigyelünk az alvásra is, biztosan segítik a depressziót megelőzni. Ezzel szemben az egészségtelen életmód, vagyis az, ha valaki mozgásszegényen él, egészségtelenül táplálkozik az depresszióra hajlamosít.
A pszichoterapeuta szakorvos arról is beszélt, hogy nem igaz, hogy a magyar egy búval bélelt nép lenne, tehát az uniós átlagnál egyáltalán nem depressziósabb. Az Egészségügyi Világszervezet felmérése szerint 2022-ben a depresszió a második leggyakoribb tartós munkaképesség-csökkentést okozó betegség, amit csak a szív- és érrendszeri betegségek előznek meg, ráadásul a kettő össze is függ. A pandémia miatt pedig tovább nőtt világszerte a depressziós emberek száma.
(via InfoStart)