Index Vakbarát Hírportál

Az állatok kihalása veszélyezteti a növényeket is

2022. január 17., hétfő 11:42

A magokat szétszóró emlős- és madárfajok számának csökkenése árt a növények alkalmazkodóképességének – írja a Science tudományos folyóiratban január 13-án megjelent tanulmány nyomán az MTI.

Nemcsak a fajt magát veszítjük el egy-egy madár- vagy emlősfaj kihalásakor, hanem velük együtt fontos ökológiai funkciójukat, a növényi magvak szétszórását is

– idézik Evan Fricke, a tanulmány szerzőjének, a Rice Egyetem kutatójának szavait.

A magvakat terjesztő állatfajok eltűnése megakadályozza, hogy a növények a melegedő hőmérséklet elől megfelelőbb klímájú területekre kerüljenek. A tanulmány az első, amely globális becslést készített a jelenség méreteiről: a kutatók szerint az állatok terjesztette magvú növények az állatfajok kihalása miatt mostanra 60 százalékkal kisebb eséllyel tartanak lépést a felmelegedéssel.

A klímaváltozás nyomán az egész világon megváltozik az ökoszisztéma, vagyis 

az a környezet, amely ma megfelel egy növénynek, a következő évtizedekben barátságtalanná válhat számára.

A csapadékosabb és megfelelőbb hőmérsékletű régiókban megélne a növény, de hogy oda eljusson, még magkorában kell megtennie az utat. A földi növények mintegy fele magjait állatokkal hordatja szét, melyek megeszik a gyümölcsöt vagy a termést. Más növények csak a szélre hagyatkoznak.

Az amerikai–dán kutatócsoport tagjai állati tulajdonságokról szóló tanulmányok ezreinek adatait, valamit a gépi tanulást használták, hogy elkészítsék a magterjesztő emlősök és madarak világtérképét.

A munka során összehasonlították a mai állapotot azzal, milyen lenne a helyzet az emberi tevékenység következtében történt kihalások és élőhelycsökkenések nélkül. Részleteket is kidolgoztak azok alapján, milyen állatok milyen növényeket fogyasztanak, és milyen messzire juthatnak az állatok segítségével a magvak az anyanövénytől. Azon fajok esetében, melyek kevésbé kutatottak, a gépi tanulás segítségével foltozták be az ismeretlen hézagokat.

Az eredmények azt mutatják, hogy a magterjesztés csökkenése különösen súlyos volt Észak-Amerika, Európa, Dél-Amerika és Ausztrália mérsékelt övi területein, attól függetlenül, hogy ezek a régiók kevesebb fajt veszítettek. Dél-Amerika, Afrika és Délkelet-Ázsia trópusi régióiban a veszteség kisebb volt, de a tanulmány szerint a folyamat felgyorsulhat, amennyiben a helyre jellemző állatfajok, például az elefántok kihalnak.

(Forrás: Science, MTI)

(Borítókép:  Patrick Pleul / picture alliance / Getty Images)

Rovatok