Index Vakbarát Hírportál

Ezekben a mobiltelefonokban a legnagyobb a sugárzás

2022. január 21., péntek 07:40

Magas sugárzást bocsátanak ki a legnépszerűbb okostelefonok. A német sugárzásvédelmi hivatal most publikált adataiból kiderül, hogy a hazánkban is forgalmazott telefonok közül több is megközelíti a megengedett határértéket – írja a Pénzcentrum.

A ZTE, a Sony és a Google termékei esetében is a határértéket megközelítő nagyságú sugárzást mértek. Arra, hogy milyen mellékhatásai lehetnek az elektromos sugárzásnak, még nincs hivatalos válasz, annyi biztos, hogy nem tesz jót az emberi szervezetnek. Egyes kutatók a rákkal, az alvászavarokkal és a férfiterméketlenséggel is összefüggésbe hozták már a telefonok által kibocsátott sugárzást – közölte a Pénzcentrum.

Ugyan a szakemberek között nincs egyetértés abban, hogy pontosan mennyire káros a mobiltelefonok által kibocsátott sugárzás az egészségre, azt már kimutatták, hogy

extrém értékek esetében képes akár a DNS-molekulákat is roncsolni.

Sokaknál válthat ki emellett fülcsengést, ha nagyon sokat vannak kitéve a telefon sugárzásának, és az amerikai Cancer Prevention and Treatment Found nevű szervezet szakértői szerint ez még nem is a legnagyobb veszély.

A rákmegelőzési szervezet tudósai megfigyelték, hogy

bizonyos esetekben az agy azon oldalán alakult ki daganat, amelyik fülén az illető telefonálni szokott.

A kutatók szerint a rákos megbetegedések mellett az alvászavarokat, a gyakori migréneket és a férfiterméketlenséget is az okostelefonok által kibocsátott sugárzás okozhatja.

A Motorola Edge vészesen megközelíti a 2 W/kilogrammos határértéket a maga 1,8-as értékével. A német sugárvédelmi hivatal adatbázisában 3500 okoskészülék szerepel. A mostani toplistát a Google és a Sony dominálják, az első helyet azonban a Motorola készüléke kapta.

Ezt követi 1,79-es értékkel a ZTE Axon 11 5G-s mobilja, a harmadik 1,5 watt per kilogrammal a OnePlus 6T modell volt.

Ezenkívül még a Sony két készülékénél is kiemelkedően magas sugárzást mértek.

Az Xperia XA2 Plus értéke 1,40 W/kg és az Xperia XZ1 Compact-é pedig 1,36 W/kg. Továbbá a Google két mobiljánál: a Pixel 3 XL/3a XL-nél 1,39 W/kg és a Pixel 4a pedig 1,37 W/kg értéket mutatott. Ezeken kívül még egy hazánkban kevésbé ismert márka, az Oppo Reno 5G-s modelljének a sugárzása extrém a maga 1,37 W/kg-os értékével.

A Magyarországon legnépszerűbb okostelefonok sugárzása ugyan nem éri el az 1.0 watt per kilogrammos értéket, ami a határérték fele, de a Pénzcentrum listájából kiderül, hogy az

Apple készülékeinél a legnagyobb a sugárzás. Az iPhone 13 Pro esetében ez 0,99 W/kg-os értéket jelent, míg az iPhone 13-as modellnél egészen kicsit alacsonyabb, 0,98 W/kg-osat.

Az iPhone 11 esetében a sugárzás valamivel még ennél is alacsonyabb, 0,95 W/kg volt. Azonban ez még mindig magasabb, mint a magyarok kedvenc telefonja, a Samsung Galaxy A52s 5G esetében mért 0,88 W/kg-os érték.

A listán a következő a Xiaomi Redmi Note 9 Pro, aminél 0,66 W/kg-os értéket mértek. A Samsung készülékei esetén ugyanis az érték ennél is alacsonyabb volt. A Samsung Galaxy S21 esetében ez 0,54 W/kg-ot jelent, míg a Galaxy S20 FE-nél csupán 0,241 W/kg-ot. 

(Borítókép: Motorola Edge Plus telefon. Fotó: Shutterstock)

Rovatok