Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Szegő Károly űrkutató

2022. január 26., szerda 12:37

Hetvennyolc éves korában meghalt Szegő Károly fizikus, a magyar űrkutatás kiemelkedő alakja, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora, a Wigner Fizikai Kutatóközpont (FK) professor emeritusa, az Űrkutatási Tudományos Tanács tagja – tájékoztatta a kutatóközpont az MTI-t. Szegő Károlyt január 22-én váratlanul érte a halál. A Wigner Fizikai Kutatóközpont saját halottjának tekinti a tudóst.

Szegő Károly pályáját elméleti részecskefizikusként kezdte, csoportelméleti módszerek alkalmazásával foglalkozott. Érdeklődése az 1980-as évek elején fordult az űrfizika felé, különösen az üstökösök felszínét, a felszíni folyamatokat, a napszél és az üstökösök kölcsönhatását vizsgálta.

Társvezetője volt a Halley-üstökös megismerésére nemzetközi részvétellel indított szovjet VEGA-űrmisszió (1986) irányító testületének. E kutatás alkalmával az emberiség történetében először készítettek képet egy üstökös magjáról, meghatározták az üstökösmag méretét, forgását, modellezték az üstökös felszíni aktivitását.

Az 1980–87 közötti időszakban született tudományos közleményei közül négy bekerült a Naprendszer kutatása témakörben világszerte legmagasabb idézettséggel rendelkező hét publikáció közé. Eredményeit 1986-ban Állami Díjjal ismerték el.

A későbbiekben vendégkutató volt a NASA Pioneer–Venus Orbiter küldetésében, társkutatóként részt vett a Mars vizsgálatára 1988-ban indított Fobosz–2-misszió plazmafizikai kísérleteiben. Jelentős eredményeket ért el a Vénusz tanulmányozásában. Társkutatója volt a NASA által a Szaturnusz bolygó tanulmányozására indított Cassini-misszió plazmafizikai kísérleteiben, majd az ESA Rosetta-küldetésének plazmafizikai kísérletében. Az utóbbi években a Merkúr bolygóhoz küldött BepiColombo nevű ESA-küldetés SERENA-plazmakísérletében vett részt.

Szegő Károly az 1975-ben megalakult MTA KFKI Részecske és Magfizikai Kutatóintézet első igazgatója volt egészen 2002-ig. 2002–2010 között az MTA Kutatóintézeti Főosztályának, majd Kutatásfejlesztési és Innovációs Főosztályának főosztályvezetőjeként szervezte és támogatta az akadémiai kutatóhálózat munkáját.

(Borítókép: Szegő Károly 2002. november 25-én. Fotó: Nándorfi Máté / MTI)

Rovatok