Több mint egy kilométeres, de nem világvége-aszteroida, hanem ideális bázis és bányászati célpont.
2020 decemberében az Alicantei és a Barcelonai Egyetem munkatársai a chilei SOAR teleszkóppal olyan aszteroidát találtak, amely Földhöz hasonló pályán, kicsit bolygónkat megelőzve kering a Nap körül. A 2020 XL5 névvel ellátott kisbolygó a Föld második ismert trójai aszteroidája.
A trójai kisbolygók általában az egyes bolygók gravitációs egyensúlyi pontjai, az úgynevezett Lagrange-pontok környékén verődnek össze, és akár több millió évig is követik az adott bolygót pályáján. Az első ilyen aszteroidák elnevezéséhez a klasszikus görög eposz, az Iliász neveit használták, így maradt rajtuk a „trójai” név. Az egyik legnevezetesebb trójai kisbolygó a Theia, amely a feltételezések szerint a Földbe csapódva létrehozta a Holdat.
A Naprendszer szinte minden bolygójának ismerjük a trójai csoportját, bolygónk körül azonban nehezebb felfedezni ezeket: napkeltekor vagy napnyugtakor kell a látóhatár felé irányítani a távcsövet. Eleve rontja a látást, hogy a látóhatár közelében kell a legvastagabb légrétegen átnézni, és ugyanebből a megfontolásból sok komolyabb csillagászati távcső nem is állítható ilyen szögbe. Így történhetett, hogy a Nature Communicationsben frissen közölt, 2021 márciusában megerősített 2020 XL5 csak a második ismert Föld-trójai.
Az égitestet először a hawaii Pan-STARRS1 teleszkóppal észlelték, de a 4,3 méteres arizonai Lowell obszervatórium és az európai űrügynökség 1 méteres tenerifei Optical Ground Station teleszkópja is látta. 2020-as felfedezésekor még nem volt egyértelmű, hogy milyen jellegű aszteroidát találtak, de több mint tíz év adatait áttekintve világos lett, hogy nem csak egy erre tévedt átutazó szikláról van szó.
Az első ismert Föld-trójai, a 2010 TK7 körülbelül 300 méter átmérőjű, a 2020 XL5 jóval nagyobb: 1,2 kilométeres. A fotometriai elemzés megállapította, hogy azért alig látható, mert sötét színű, magas széntartalmú aszteroida.
A pálya elemzéséből az is kiderült, hogy nem marad hosszú távon bolygónk közelében: mintegy négyezer év múlva kiszabadul a Föld gravitációs kalitkájából, és távozik a világűrbe.
Nagyon nehéz volt megfigyelni, a teleszkóp magassági beállításának a legalacsonyabb határán igyekeztünk pontosan követni, mert az égitest nagyon alacsonyan volt látható napkeltekor a nyugati horizonton
– mondta Cesar Briceño, a tanulmány szerzője.
Briceño rámutatott: ezeket az aszteroidákat nemcsak azért érdemes felkeresni, mert sokat megtudhatunk belőlük a Naprendszer és a Föld történetéről, hanem azért is, mert könnyebb és olcsóbb elérni őket, mint a Holdat, ezért jobb bázist jelenthetnek komolyabb űrbéli küldetésekhez. Arról nem is beszélve, hogy akár ezek lehetnek az első űrbányászati célpontok.