Index Vakbarát Hírportál

Jön a Tapintható Univerzum a Svábhegyi Csillagvizsgálóba

2022. március 6., vasárnap 17:36

Különleges kiállításon ismerhetik meg a Naprendszert a vakok és gyengén látók.

A Svábhegyi Csillagvizsgálóban március 13-án ingyen látogatható a Tapintható Univerzum című kiállítás. Az egynapos tárlaton 90 tapintható, domborított, egyedileg fejlesztett modellen keresztül ismerhetik meg a vak és gyengén látó látogatók a Naprendszer égitestjeit – olvasható a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a kiállítás anyaga, amit a Bakonyi Csillagászati Egyesület hozott létre, a Svábhegyi Csillagvizsgáló közreműködésével most Budapesten is megismerhető lesz. A hallható és tapintható interaktív tárlat célja, hogy hiánypótló módon a vak és gyengén látó emberek számára is megismerhetővé váljanak az univerzum csodái.

A tájékoztatás szerint a Tapintható Univerzum program megalkotóinak célja az volt, hogy a hagyományos távcsöves ismeretterjesztés mellett azzal egyenértékű csillagászati bemutatót dolgozzanak ki a látássérültek számára.

A tapintható makettek és modellek legyártására a Bakonyi Csillagászati Egyesület tagjai dolgoztak ki  tematikát, amely részletesen bemutatja a Naprendszert: 77 darab, 3D-nyomtatással előállított modell készült el, amelyek 46 égitestet mutatnak be azok érdekes felszínformáival együtt. A nyomtatott elemek mellé további kilenc, egyedileg készített, kézzel formázott modell is került. A 86 modell mellett 3 valódi meteoritot és egy becsapódások során képződő, úgynevezett tektitet is megtapogathatnak a látogatók.

A bemutatott meteoritok közül az egyik az argentin Campo del Cielo-hullás egy 3,5 kilogrammos példánya, a másik az amerikai Canyon Diablo vasmeteorit. Utóbbi érdekessége, hogy elkészült mellé az általa vájt arizoniai Barringer-kráter is, tapintható formában. A vasmeteoritoknak nemcsak a tapintásuk vagy a súlyuk, hanem az illatuk is érdekes, ezért kerültek bele a tematikába.

A program minden látogató számára díjmentes, azonban regisztrációhoz kötött. A makettekhez tartozó hanganyagok maximális élvezetéhez NFC- vagy QR-kód olvasására alkalmas okostelefon szükséges, fülhallgatóval.

(MTI)

Rovatok