Robbanásszerűen megnőtt az érdeklődés a kreatív mesterséges intelligencia iránt, lehet, hogy szegény művészeknek befellegzett?
Az Oxfordi Egyetem Műszaki Tanszékének kutatói a gépek és a művészi alkotások viszonyát vizsgálják tanulmányukban.
A kreatív munkákból kihagyhatatlannak tűnik az emberi elme és fantázia, de az alkotási folyamat egyes részei automatizálhatók a mesterséges intelligencia segítségével. A műalkotásokat megelőző és kísérő kreatív döntéshozatal viszont nem reprodukálható a jelenlegi AI-technológiával.
A kutatásokból egyértelműen kiderült, hogy a gépi tanulás a művészek eszközévé válhat, de nem fogja felváltani őket. A fő üzenet az, hogy az emberi cselekvés a kreatív folyamatban soha nem szűnhet meg. Egyes részei automatizálhatók mesterséges intelligencia segítségével (például egy kép számos változatának létrehozása), de a kreatív döntéshozatal, amely műalkotásokat eredményez, a jelenlegi AI-technológiával nem reprodukálható.
A művészi kreativitás a döntések meghozataláról szól (anyaghasználat, téma, üzenet), és abban a környezetben fejlődik, amelyben a művész dolgozik. A művészi alkotás függhet politikai kontextustól, a művész hátterétől, az őt körülvevő világtól. Ez nem másolható és helyettesíthető adatvezérelt eszközökkel.
Az AI-modellek váratlan módokon következtethetnek, felhívhatják a figyelmet ismeretlen tényezőkre – például egy bizonyos festészeti stílusban –, de ezek a modellek nem önállóak. A mostani érdekes változások a művészetek terén inkább éppen azok az új módszerek, amelyekkel a művészek próbálnak megszabadulni a gépi technikáktól, hogy függetlenítsék tőle művészetüket.
A kutatás megvizsgálta a mesterséges intelligencia által továbbfejlesztett kreativitás hatókörét, valamint azt, hogy az ember/algoritmus együttműködések segíthetnek-e az emberi alkotói potenciál felszabadításában. Művészettel foglalkozó szakértőket interjúvoltak meg, akiknek a munkája a gépi tanulási technikák köré összpontosult. Először azt tanulmányozták, hogyan változtatja meg a generatív algoritmusok használata a művészek alkotói folyamatait és élményeit. Majd azt, hogy hogyan érzékelik és reflektálnak a művészek az emberi és a gépi alkotói intelligencia kapcsolatára. A harmadik kulcskérdés pedig, hogy milyen természetű az emberi/algoritmikus kreatív függés.
Az érdekes következtetés az volt, hogy a gépi tanulási modellek használatához szükséges új tevékenységek a korábbi kreatív folyamatok folytonosságát és a korábbi gyakorlatoktól való elszakadást is magukban foglalták.
A tanulmány szerint a művészek és közvetítő eszközeik közötti kapcsolat változatlan maradt, mivel az alkotók emberi, és nem technikai kérdések megválaszolásával foglalkoznak.
A jelentés arra a következtetésre jut, hogy az ember–mesterséges intelligencia komplementaritás a művészetekben dinamikus folyamat, amelyben a kortárs művészek folyamatosan kutatják és bővítik a műalkotások elkészítésének technológiai lehetőségeit.
(ox.ac.uk)
(Borítókép: Andrej Sokolow / picture alliance / Getty Images)