Index Vakbarát Hírportál

Felturbózott autóval vadászik kincsekre Tom Holland

2022. április 5., kedd 11:20 | aznap frissítve

A hollywoodi sikerfilmekben látható robbanások, akciójelenetek és kellékek ugyan tényleg megtévesztésig hasonlítanak a valóságra, a filmvásznon azonban nem minden az, aminek látszik. A tökéletes látványhoz speciális kellékek és autók, illetve effektekért felelős csapat és kaszkadőrök összehangolt munkája kell.

A filmek harcjelenetei, vagy a valóságban nem kivitelezhető képsorai ugyan a mozinézők számára lehet, hogy csak pár másodpercig láthatók, egy-egy ilyen jelenet elkészítése akár heteket is igénybe vehet. Az idő mellett azonban a megfelelő kellékekre és látványelemekre is szükség van.

Nem volt ez másképp a Tom Holland főszereplésével forgatott Uncharted készítése során sem, amelyben a Hyundai és a Sony Pictures közreműködésével a Hyundai TUCSON – Beast névre keresztelt – koncepcióváltozata is feltűnik. Ennek hétköznapi verzióját most nekünk is lehetőségünk nyílt kipróbálni.

De hogyan készülhettek az Uncharted vagy a Pókember: Nincs hazaút című alkotás legikonikusabb jelenetei, és mire volt szükség ezekhez a képsorokhoz? 

Az Index Kiss Sándor Alex kaszkadőr és Krasnyánszki Gyula speciális effektekért felelős szakember segítségével az alkotások apropóján járta körbe a kulisszák mögött zajló munkát, akik a hollywoodi kasszasikerek forgatásairól is feltártak néhány kulisszatitkot.

(A cikk az Index és a Hyundai Holding Hungary tartalmi együttműködésének keretében valósult meg.)

(Borítókép: Hyundai)

Rovatok