Reneszánszukat élik a régi típusú mobiltelefonok. Úgy látszik, a fiatalok körében is sokan cserélik le okostelefonjaikat hagyományosabb verziókra, melyeket gyerekkorukban a szüleiknél láthattak.
A butatelefon jelző a jó öreg, pusztán telefonálásra és SMS-küldésre alkalmas mobilokra utal, melyek funkciói annyiban bővültek, hogy lehet velük szörnyű minőségű fotókat készíteni vagy rádiót hallgatni. Az iPhone lemosta őket a színről – eljött az okostelefonok ideje.
Az okostelefon sokkal többre képes, mint elődje: a világ minden közzétett információja elérhető, híreket olvashatunk, a közösségi médiát használhatjuk, nézhetünk videókat, hallgathatunk zenét, filmeket nézhetünk, mintha egy számítógép férne el a zsebünkben az okostelefonba rejtve.
Az elmúlt években azonban visszatérni látszik a butatelefonok népszerűsége, és nem is kis mértékben: 2019-ben csak 400 millió hagyományos telefon készült, egy évvel később egymilliárdra rúgott a számuk. Okostelefonból még mindig sokkal nagyobb számban gyártottak: 2020-ban 1,4 milliárdot, de a két szám egyre inkább közelít egymáshoz.
Elsősorban nosztalgiázásra vágynak a butatelefon vásárlói, amire ráerősített a közösségi média TikTok-vloggerjeinek „találmánya”, mivel a hagyományos típusú készülékekkel osztanak meg felvételeket.
A butatelefonok szeretetéhez hozzáadott a Nokia 2017-es lépése, amikor újjáélesztette a 3310-es modellt, minden idők egyik legsikeresebb mobiltelefonját, melyhez sokan fűznek kellemes emlékeket. Három dolgot még mindig jobban tudnak ezek a készülékek az okostelefonoknál: ez az akkuidő, a strapabíróság és az olcsóság.
Sokak számára megkönnyebbülést okoz az okostelefon után egy hagyományos telefont használni, mert elszakadhatnak a közösségi média beszippantó hatásától és az állandó online jelenléttől.
Ezzel kapcsolatban vonta le a következtetéseket Przemek Olejniczak pszichológus is, aki megfigyelte magát, miután butatelefonra váltott:
Korábban állandóan a telefonomon lógtam, folyamatosan nézegetve mindent, legyen szó hírekről vagy a Facebookról, vagy más egyéb, felesleges dolgokról. Most több időm van saját magamra és a családomra, és többé nem érzem függőségnek a lájkolást, a megosztást, a kommentelést, vagy hogy idegeneknek számoljak be a saját életemről.
A BBC szerint a Light Phone nevű New York-i cég olyan butatelefont gyárt, ami keresztezése egy képernyőnek és egy bankkártyának. Képes zenehallgatásra, Bluetoothon tud csatlakozni fülhallgatóhoz, viszont a tulajdonos Kaiwei Tang egyértelművé tette, hogy sem közösségi média, sem hírolvasás, sem más hasonló, internetes funkciók nem lesznek rajta soha.
A cég sorra dönti az eladási rekordokat, és a tulajdonos szerint míg korábban a vásárlóik egyfajta másodlagos készülékként használták a Light Phone-t, például egy hétvégi kirándulás idejére, amikor el akartak szakadni a világtól, ma már a vásárlóik fele elsődleges telefonként is ezt használja.