Index Vakbarát Hírportál

Környezetvédelemre költötte 81,9 milliárdos lottónyereményét egy francia férfi

2022. április 12., kedd 16:26

A szerencsés nyertes szerint ez a legsürgetőbb és legfontosabb dolog most, mivel ha nem óvjuk meg Földünket, később más anyagi javaknak sem lesz már értelmük.

A legtöbb ember egész életében csak álmodozik arról, hogy megüti a főnyereményt a lottón, azonban csak kevés szerencsés embernek adatik meg, hogy a szerencsejátéknak köszönhetően több generációnak is elegendő pénzt zsebel be. A nyereményből a legtöbben ingatlanokat, luxusnyaralást és sportautókat terveznek vásárolni, de még e javak mellett is legtöbbjüknek életük végéig biztosított a megélhetése. Azonban nem mindenki ezeket az anyagi javakat tartja a legfontosabbnak az elképesztő szerencsét követően. 

Így van ezzel a 2020-as Eurojackpot korábbi rekordnyereményét zsebre tevő francia, Guy becenévre hallgató férfi is, akinek elképesztő, 217 millió dolláros (81,9 milliárd forintos) összeg ütötte a markát, aki ennek ellenére sem kezdett eszement költekezésbe, sőt szinte az utolsó centig környezetvédelemre költötte a nyereményét. 

Véleményem szerint ma a bolygó megmentése a prioritás. Azonnal cselekednünk kell, abszolút klímavészhelyzet van. Ha ez ügyben nem teszünk semmit, minden más intézkedés és az anyagi javak is semmisek lesznek, hiszen élni sem fogunk

– nyilatkozta a Le Parisiennek a jótékony nyertes. 

Véleményét alátámasztja az ENSZ hetekben kiadott jelentése, amelyben a megújuló energiákra való azonnali átállást sürgeti, ugyanis amennyiben továbbra is a fosszilis energia lesz az uralkodó, később már esélytelen lesz visszafordítani a klímaváltozás káros hatásait.

Ezt a problémát igyekszik most saját alapítványának létrehozásával némileg  orvosolni Guy, aki először el sem akarta hinni, hogy tényleg ekkora összeg ütötte a markát. 

Már abban a pillanatban, amikor megtudtam, hogy én vagyok a szerencsés nyertes, megvolt bennem az akarat, hogy megosszam a nyereményem másokkal. Életem során tanúja voltam annak, ahogy Elefántcsontparton Burkina Faso erdőiből kivágott fákkal megrakott teherautók haladnak át végeláthatatlan sorokban. Ez a kamionbalett nagyon felháborított, így nem volt kérdés, hogy mit kezdek most a pénzzel

– magyarázta Guy, aki az Anyama nevet adta alapítványának azután a település után, ahol gyerekkorában élt Elefántcsontparton.

A nagylelkű, tettrekész lottónyertes a 6, 9, 13, 24, 41-es számot játszotta meg, míg a jackpoton a 3-ast és a 12-est húzta be, amellyel 2021 októberéig a játék kiírásának legnagyobb nyereményét birtokolta. A trónról egy szintén szerencsés francia taszította le a maga 239 millió dollárt (90,2 milliárd forintot) erő szelvényével.

(Borítókép: Illusztráció. Fotó: Angelika Warmuth / picture alliance / Getty Images)

Rovatok