Hazánk egyik legfajsúlyosabb gazdasági ágazata az építőipar, legalábbis az alapján, amit az adatok mutatnak. E szerint csak a tavalyi negyedik negyedévben 1840 milliárd forintot tett ki a termelés értéke, az ágazat összesen 350 ezer főt foglalkoztatott. Ezen eredmény ugyanakkor nem csak az örömre ad okot, hiszen egyúttal azt is jelenti, hogy az építőipar hazánk károsanyag-kibocsátására is nagy befolyást gyakorol. Szerencsére a piaci szereplők felismerték ezt, és most sokat tesznek azért, hogy a teljes szektor előrelépést érjen el a fenntarthatóság terén.
Az építőipar nagy jelentőséggel bír a hazai GDP tekintetében, azonban ezt nemcsak a gazdasági teljesítményében elfoglalt helye határozza meg, hanem a végtermékek révén is hosszú távon hatnak a környezetünkre és védelmére. Egyes vélemények szerint a világ szén-dioxid-kibocsátásának negyven százalékáért a már meglévő épületek felelősek, így nem mindegy, milyen alapanyagokból épülnek több tíz vagy száz évre az épületek, nem mindegy, milyen energiagazdálkodás jellemzi őket, ahogy az sem, hogy a gazdaság egyéb szereplői és termékei milyen útvonalon jutnak el A-ból B-be.
Épp ezért érthető, hogy ma már az építőiparban is egyre markánsabb követelmény a környezetvédelem elősegítése, ami alapvetően nem is áll távol a szektortól. A fűtéskorszerűsítés, épületszigetelés napi téma mind a lakosság, mind a nagyberuházók körében, de ez a terület akár rövid távon is fejleszthető, modernizálható utólag is. A felhasznált anyagok köre viszont már problémásabb, hiszen azok hosszú évekre bebetonoznak bizonyos állapotot, akár szó szerint is.
Az úttörő szerep, technológiai újítások bevezetése is nagy felelősség, hiszen az ipari szinten alkalmazott és bevált anyagok (például a perlit), technológiák később gyakran a lakossági felhasználók szintjéig is eljut, ahol még teljesebb körű alkalmazására kerülhet sor. Ezekre mutatunk példákat – kezdve egy ma már jól ismert termékkel – az új, még kevéssé ismerteken át a még újdonságnak számító technológiákig. A közös nevező valamennyi esetben, hogy alkalmazásuk a fenntarthatóságot segíti vagy az elősegítése érdekében született.
A fentiekre az első példánk a perlit, amely a környezetvédelem egyik valódi ékkövét jelenti. Az anyag ugyanis nem tartalmaz semmilyen mesterséges adalékot, egy az egyben megtalálható a környezetünkben. Felhasználása ráadásul rendkívül szerteágazó: a kertészet mellett találkozhatunk vele a klímatechnológiában, de a dohányiparban és az építőiparban szintén előszeretettel használják. A perlitről emellett elmondható, hogy valódi ősi anyag, hiszen már szinte emberemlékezet óta használják, ugyanakkor a történelem során rengeteg névvel illették. 1822-ben kapta a ma is használatosat.
Építőipari hasznosítása azonban még több mint egy évszázadig váratott magára. Először 1929-ben Japánban kísérleteztek vele, majd 1930-ben az Egyesült Államokban zajló kutatások hoztak valódi áttörést az anyaggal kapcsolatban. Nevezetesen L. Lee Boyer, aki 1938-ban egy Arizona állambeli vizsgálólaboratóriumban egy másik projekt során a közeli hegyekből származó perlitőrleményt szórt egy 850-900 fokra hevített kemencébe, és azt tapasztalta, hogy szemcséi a kemencében pattogni kezdtek.
Ezzel létrejött a duzzasztott perlit.
A kutató ezután megvizsgálta az anyagot, és rájött, hogy az eredeti szemcsék kettő–öt százalékban vizet tartalmaztak, ami az égés során elpárolgott, s a szemcsék eredeti méretük 7-16-szorosára duzzadtak. Boyer vizsgálatai során felfedezte, hogy a duzzasztott perlitnek botrányos a hővezető képessége, viszont így kiváló hőszigetelő anyag lehet, ami az építőiparban nem kis előnyt jelent más anyagokhoz képest. Nem véletlen, hogy kimagasló tűzállóságának és kis súlyának köszönhetően az ötvenes évekre világszerte elterjedt, ráadásul további előnye, hogy a kártevők nem képesek kárt tenni benne, és ellenáll a gombásodásnak is.
Előállítása teljes egészében környezetbarát módon történik, a kőzetet Magyarország mellett Szlovákiában, Ukrajnában, Görögországban és Törökországban is bányásszák. Hazánkban a jelentősebb perlitnyersanyag-lelőhelyek Pálháza közelében találhatók, míg a duzzasztott perlit előállítására szakosodott erőművek Pilisvörösváron, Olaszliszkán, Erdőbényén, Tökölön és Lepsényben.
Talán nem árulunk el nagy titkot, ha azt mondjuk, hogy a beton manapság az egyik legelterjedtebb anyagnak számít az építőiparban. Gondoljunk csak az óriási lakópark-beruházásokra, a 4-es metróra vagy az egyszerű házépítésre. A sóderből, mészből és cementből álló massza mindenhol ott van. Még annak ellenére is, hogy az egyik legkörnyezetszennyezőbb koncentrátumok egyike. Karbonlábnyomának mintegy nyolcvan százaléka ráadásul a cementnek tulajdonítható, nem véletlen, hogy a Michigani Egyetem kutatói helyettesítő anyagot kerestek. Az alternatív kötőanyagok ugyanis csökkenthetik a cement felhasználását, ami nemcsak környezeti szempontok, hanem a költségek csökkentése miatt is kívánatos lehet egy építkezésen.
Ennek nyomán – bár a hagyományos betont az ókori rómaiak óta használja az emberiség (utakat, fürdőket, vízvezetékeket építettek a Vezúv őrölt vulkáni tufájából és mészből álló, víz alatt is megkötő keverékből) – aligha lesz meglepő, ha a jövőben az építkezésre kiérkező mesterek eszköztárában a cement nem igazán fog szerepelni.
Helyette mondjuk a betonozáshoz szükséges szén-dioxid-mennyiséget állapítják majd meg.
Ez pedig nem lesz véletlen! Manapság ugyanis a fejlettebb piaci szereplők az egyszerű házépítési munkálatok során is egyre inkább törekszenek a zöldszemlélet kialakítására. S mi más lenne erre a legjobb, ha nem a szn-dioxid-infúziós beton, mely hatékonyan akadályozza meg, hogy a szén-dioxid a légkörbe kerüljön, ezenfelül sokkal erősebb a hagyományos betonnál, nem beszélve arról, hogy hajlékony és hajlítható. Felhasználhatóságát tekintve is az élvonalba tartozik: általános épületek, víz-, energetikai, akár közlekedési infrastruktúra építésére is alkalmas.
Ha a betont neveztük az építőipar ősi anyagának, akkor a kenderbetonra szinte lehetetlen megfelelő jelzőt találni. A kender ugyanis szinte egyidős az emberiséggel, felhasználása szintén erre az időszakra datálható. A polgári építkezésekben történő felhasználása ugyanakkor kicsit váratott magára, a legrégibb kenderleletet egy VI. századi francia hídban fedezték fel habarcsformában. Napjainkban – bár sok országban előfordulnak jogi akadályok – a kender építőanyagként való felhasználása biztató eredményeket hozott, a kutatások ugyanis kimutatták erős termoakusztikus és fenntartható tulajdonságait. A kenderpozdorját (a kóró fás részét), meszet, puccolánt és vizet tartalmazó anyagból rostos panelek, burkolatok, lapok és akár téglák is kialakíthatók, de falak, padlók és tetők szigetelésére is alkalmas.
Emellett tűzálló, vízálló és rothadásálló, feltéve hogy föld felett használjuk.
A kenderbeton ráadásul teljes egészében természetes, hiszen a kendernövény szárának belső részéből megalkotott, porózus rostokból áll, amelyet mészbázisú kötőanyaggal kevernek össze. A keverék megköti a szén-dioxidot; a kender növekedése során több üvegházhatású gáz megkötésére képes, mint a fák, sőt eközben oxigént termel. Mivel a kenderrostból készülő hőszigetelő anyag jelentősen kisebb energiabefektetéssel készül, az építkezések környezeti terhelését is jelentősen mérsékli. A kender építőanyagként a legkorszerűbb biopasszívházak építéséhez, de akár régi épületek hőszigeteléséhez is használható.
Az építőipar környezettudatosságát tekintve érdemes időt szakítani a modern kori törekvések megvizsgálására is. Nevezetesen arra, hogy az egyes cégek hogyan tesznek mindennapjaik során a klímavédelemért. A Duna Aszfalt Kft. például többek között kifejlesztett olyan aszfaltkeveréket, amelynek neve a hétköznapi ember számára elsőre ismeretlenül csenghet, azonban kicsit jobban mögé pillantva rögtön nem olyan rejtélyes. Ez az RC-aszfalt, amely gyakorlatilag egy eltartható kátyúzó keveréket jelent, amelynek előállítása a hengerelt aszfalt pályaszerkezet kopórétegének felmarásából származó, zúzott és osztályozott mart aszfalt újrafelhasználásával történik. Az eltartható kátyúzó keverék beépítésével főutak, közepes és kis forgalmú utak, kerékpárutak, aszfaltbeton és aszfaltmakadám burkolatán végezhető tartós burkolatjavítását végzik a szakemberek.
A cég honlapján található leírás szerint a kátyúzó keveréket közvetlenül a gyártás után 20-25 kilogrammos adagokban vastag falú műanyag zsákba kell csomagolni.
Kedvező időjárási viszonyok között tervezett felhasználás esetén a rövidebb tárolás történhet burkolt felületen depóniába lerakva és vastag műanyag fóliával gondosan letakarva. Az újrafelhasználással készített, eltartható kátyúzó keverék tixotróptulajdonságú: a megfelelően tárolt, összetapadt keverék zsákban, illetve depóniában történő átmozgatás hatására képlékenyé, teríthetővé válik. Hideg időjárási körülmények között a tervezett beépítés előtt legalább 24 órával a szükséges mennyiségű zsákos kátyúzó keveréket fűtött helyiségben kell tárolni, a munkahelyre történő kiszállítása, illetve tárolása a beépítésig zárt kocsiban történhet.
Összességében a keverék meglehetősen környezettudatos, hiszen a felmart aszfalt nem a sittet tároló telepen végzi, hanem gyakorlatilag beolvadva új életre kel. A cég ráadásul a beépítés során a legújabb környezetbarát technológiát használja.
S ha már aszfalt: szinte mindenki fel tud idézni magában olyan emlékképet, amelynek során szakemberek nagy nyári hőségben aszfaltoznak. Abba viszont már kevesen gondolnak bele, hogy ez mennyire embert próbáló feladatot jelent. Hiszen a hagyományos aszfaltot 180–200 °C-on állítják elő, ami számos hátránnyal jár: rengeteg energiát emészt fel, az aszfaltot nem lehet messze szállítani, mert kihűl, nehéz és kellemetlen vele dolgozni, és még egészségkárosító hatása is van.
Erre nyújt megoldást a LEA gyártása: az anyagot alacsony hőmérsékleten (80–130 °C között) állítják elő, ötven százalékkal kevesebb energiafelhasználással és ötven-hatvan százalékkal kisebb szén-dioxid- és bitumengőz-kibocsátással, ami jelentősen hozzájárul az üvegházhatás csökkentéséhez. További előnye, hogy az útépítés során nem keletkezik kellemetlen aszfaltszag, a minősége pedig nemhogy megegyezik a hagyományos aszfaltéval, de jobb is annál.
Nedves időben is könnyen beépíthető, és alacsony hőmérséklete miatt jóval messzebb is szállítható.
Bár a felsorolt építőipari anyagok csak kiragadott példák, az így is tisztán látszik, hogy mekkora az elköteleződés a piaci szereplők részéről a környezetvédelem iránt, hogy a háttérben folyamatosan zajlanak a különböző fejlesztések és kutatások, amelyek segítségével fenntarthatóbb és sokkal zöldebb megoldások születhetnek.
(Borítókép: Joe Raedle / Getty Images)