Index Vakbarát Hírportál

Nyakunkon az újabb meteorkitörés

2022. május 24., kedd 18:56

Különleges hullócsillag-kitörésben gyönyörködhetünk május 31-én, ha a csillagászati előrejelzések beválnak - közölte kedden a Svábhegyi Csillagvizsgáló, amelynek tájékoztatása szerint magyar csillagászok Texasban követik a kitörés csúcsát, és a Facebookon is bejelentkeznek.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a 73P/Schwassmann–Wachmann nevű üstökös darabjaira hullott, és a széteső üstökösből kilökődött porfelhő érheti utol a Földet május 31-én.

Ez esetben látványos és igen sűrű hullócsillag-kitörésben lehet majd gyönyörködni.

A különböző előrejelzések alapján a kitörés csúcsa magyar idő szerint május 31-én 06:55-kor, 7:04-kor vagy 7:17-kor következik be. Ez azt jelenti, hogy a kelő Nap fénye miatt Magyarországról a csúcsot nem lehet majd látni, de a felszálló ágat meg lehet figyelni. Hajnali 3 óra körül nyugat felé érdemes kémlelni az eget.

A kitörés maximumának megfigyelésére magyar csillagászati expedíció indul a Texas államban található, kiváló asztroklímájú McDonald Obszervatóriumba.

Az expedíción részt vesz Kiss László, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója, Sárneczky Krisztián, az év első üstökösének felfedezője, valamint Igaz Antal, a Carl Zeiss Technika Kft. cégvezetője, a meteorkamerák felelőse.

A magyar csillagászok május 31-én 14:00 órakor jelentkeznek be a Facebookon, ahol a tervek szerint bemutatják a kitörés csúcsáról készült felvételeiket is. Az eseményt a ezen a linken lehet követni. A Svábhegyi Csillagvizsgáló honlapján részletes blogbejegyzésben is bemutatják a különleges hullócsillag-kitörést.

A közleményben felidézik, hogy 1995-ben a 73P/Schwassmann–Wachmann-üstökös fényessége hatszázszorosára nőtt, miközben 4 nagyobb darabra esett szét. A később 68 részre porladó üstökös maradványából létrejött a Tau Herculidák meteorraj, melynek egy porfelhője ütközik most a Földdel a számítások szerint.

Ahhoz, hogy a meteorkitörés megvalósulhasson, három kitételnek kell egyszerre teljesülnie. Egyrészt, hogy legyen elég por, ami leszakadt az üstökösről. A csillagászok megfigyelése szerint ebből nincs hiány.

Másrészt a szétesés során a porból elegendő mennyiségnek kell a megfelelő szögben szétrepülnie. Emellett a pornak megfelelő sebességgel kell leválnia az üstökösről.

Mint írják, az adatok és a számítások alapján reális esély van rá, hogy mindhárom feltétel teljesül, és óránként 100–10 ezer hullócsillag is látható lesz. De az is előfordulhat, hogy a látványos meteorhullás elmarad, mert nem teljesül valamelyik kritérium.

(Borítókép: Dan Kitwood/Getty Images)

Rovatok