Magyar búvárok derítették fel az Adria fenekén, 70 méteres mélységben, 104 éve hullámsírban fekvő Szent István csatahajót, az Osztrák–Magyar Monarchia legnagyobb, legmodernebb és egyetlen ágyúlövést sem leadó hadihajóját, az egyesített flotta büszkeségét. Az életüket is kockáztató sportemberek beszámoltak az Indexnek merész vállalkozásuk részleteiről.
Miklós Tamás és Farkas Zsolt, a két rutinos profi búvár és Visontai Csongor jeles ügyvéd – a futballkedvelők kedvéért: az Újpest FC korábbi jogi képviselője –, amatőr, bár képzett merülő május 9. és 13. között részletesen felderítették a horvát felségvizeken, Premuda sziget térségében az Adria fenekén hullámsírban nyugvó Szent István csatahajó roncsát. A 21 000 tonnás, 152 méter hosszú monstrumot 1918. június 10-én egy parányi olasz motorcsónakról kilőtt – pontosabban kettő – torpedó süllyesztette el. A legendás hajó egy évszázada vonzza a kalandos kedvű búvárokat, akik hajlandók dacolni az elemekkel, az életveszéllyel és a horvát hatóságok jobbára indokolt bürokratikus eljárásával.
Június 10-én lesz 104 éve, hogy elsüllyedt a Szent István, az Osztrák–Magyar Monarchia négy Tegetthoff-osztályba tartozó dreadnought mintájú csatahajójának egyetlen olyan tagja, amely magyar nevet viselt – mondta a kis búvárcsapat szellemi vezére, Miklós Tamás, a nemzetközi hírű merülő. – A MAS 15 sorszámú olasz motorcsónak süllyesztette el, egy véletlen találkozás során, miközben a Szent István Otranto felé tartott, hogy csatlakozván a Horthy Miklós tengernagy parancsnoksága alatt álló flottához, megküzdjön a tengerszorost lezáró olasz hajóhaddal.
A Wilhelm von Tegetthoff admirálisról, az Osztrák–Magyar Monarchia Mariborban, az akkori Marburgban született legendás flottaparancsnokáról elnevezett hajóosztályba a Szent Istvánon kívül a Tegetthoff, a Viribus Unitis és a Prinz Eugen tartozott. A 152 méter hosszú Szent Istvánt első bevetésén süllyesztette el a MAS 15-ös torpedóvető motorcsónak egy olyan szerencsés – más szemszögből szerencsétlen – torpedótalálattal, amely a turbinák és a kazánház között érte a hajót 1918. június 10-én, a hajnali ködben. A csatahajó az oldalára dőlt, felfordult és elsüllyedt, 98 tengerész lelte halálát a Szent Istvánon szolgáló 1085-ből. Ez volt az első olyan hadihajó, amelynek az elsüllyedését mozgóképen megörökítették.
Ami az egyik országnak tragédia, az a másiknak fényes győzelem, nem véletlen, hogy június tizedike immár 104 éve az olasz haditengerészet napja – folytatta Miklós úr. – A pólai (ma Pula – a szerk.) hadikikötőből kifutó Szent István a nyílt Adrián várakozott a Tegetthoff-fal együtt, amikor a MAS 15 és a MAS 21 véletlenül éppen arra járt. Luigi Rizzo korvettkapitány, a MAS 15 parancsnoka a hajnali szürkületben és ködben a két óriás közé manőverezte a lélekvesztőjét, majd mintegy 300 méter távolságból kilőtt két torpedót. Az első a kazánháznál, a második a gépháznál találta el, közvetlenül a vízvonalnál, és halálos sebet ejtett a monstrumon, amely három óra alatt elsüllyedt. A másik motorcsónak a Tegetthoffra lőtt ki torpedókat, de a csatahajó ügyes manőverezéssel elkerülte az ütközést. Rizzo csónakjával együtt elmenekült, otthon magas kitüntetést kapott, és előléptették fregattkapitánnyá.
A magyar búvárok vállalkozásához tudni kell, hogy természetesen szükség volt a horvát állam engedélyére, amit nem egyszerű megkapni, de ezúttal sikerült.
A hajóroncsok ugyanis mindig annak az államnak a tulajdonát képezik, amelynek a felségvizein nyugszanak – magyarázta Miklós Tamás. – A Szent István maradványait 1974-ben találták meg jugoszláv búvárok, öt évvel később ők készítették az első víz alatti felvételeket, a magyar Szent István Búvárrégészeti Expedíció kutatói a debreceni Czakó László vezetésével 1994-ben merültek le a roncshoz. Figyelemre méltó adalék a mi expedíciónkhoz, hogy velünk párhuzamosan egy nemzetközi csapat is kutatott, amelynek tagja volt a legendás Czakó László fia, továbbá egy cseh búvár, akinek a nagyapja 104 évvel ezelőtt a Szent Istvánon szolgált, és túlélte a katasztrófát. A cseh búvár levitte magával a nagypapája fotóját, és felakasztotta a hajó egyik ágyújára.
Miklós Tamásék május első felében viszonylag hűvös, 15-16 fokos vízben merültek, de 70 méteres mélységben, ahol a hajótest nyugszik, már csak 12 fok van. Ám a hőszigetelt, úgynevezett száraz ruházat megvédte búvárjainkat a kellemetlen hidegtől.
Merültem én már a Scapa Flow-i brit haditengerészeti támaszpont körzetében is, az Orkney-szigeteknél, ahol a második világháború elején Günther Prien kapitány U-47-es német búvárhajója elsüllyesztette a Royal Oak csatahajót – folytatta a búvár. – Ott, az Északi-tengerben akkor 13 fok volt. Ami a mi kalandunkat illeti, 2017-ben egy nemzetközi csapattal már felderítettük a Szent Istvánt, majd 2018-ban még egyszer, de aztán beütött a Covid, és fel kellett függesztenünk a merüléseket. Most, május 9. és 13. között három merülést tudtunk végrehajtani. Egy alkalommal 18-20 percet tudunk ilyen mélységben tölteni, majd utána 40-50 percig tart a felszínre emelkedés. Nem tiszta oxigént, hanem héliummal kevert levegőt szívunk be. A roncs elmozdult 2017-hez képest, részben a tengeráramlatok hatására, továbbá a rozsdásodás következtében egyre romlik a hajótest állaga, és az is veszélyforrást jelent, hogy tele van robbanóanyaggal. Az élővilág birtokba vette a Szent Istvánt, nagy halakkal, homárokkal is találkoztunk odabent, amelyek szabályosan beköltöztek a hajó helyiségeibe.
Említést érdemel, hogy a Szent István igazi monarchikus koprodukció terméke volt. A hajótestet a Ganz–Danubius fiumei gyárában építették, a Szent István páncélzatát Krupp-féle – tehát német – cementált páncéllemezek alkották, amelyeket a Witkowitz vállalat gyártott le a morvaországi Vitkovicében (ez a mai neve), a 36 huzagolt csövű hajóágyút – amelyekből egyetlen lövést sem adtak le – pedig a pilseni Škoda Művek készítette.
A májusi expedíciónak kevés híján egy halálos áldozata is volt, ami bizonyítja, hogy a merülés veszélyes üzem.
A munkánkat két horvát profi búvár kísérte, akiket mindig a horvát minisztérium delegál a nemzetközi búvárcsapatok mellé – ismertette Miklós Tamás. – Hivatalosan azért, hogy vigyázzanak az egészségünkre és a biztonságunkra, valójában azonban sokkal prózaibb okból: nehogy ellopjunk valamit a hajóról, ami, ugye, a horvát állam tulajdona. Ami persze eszünkbe sem jutott. Nos, az egyik horvát búvár azok után, hogy feljöttek a fenékről, elkezdte fájlalni a kezét. Másnap már annyira rosszul lett, hogy kórházba kellett szállítani, dekompressziós beteg lett, valószínűleg a felmerülésnél elrontott valamit. A dekompressziós betegség azt jelenti, hogy a felszállásnál a vérben buborékok keletkeznek, amelyek elzárják az ereket.
Szerencsére a horvát fiatalember felgyógyult, de azért egyértelmű, hogy a merülés nem veszélytelen üzem.
Dékány András Matrózok, hajók, kapitányok című olvasmányos kalandregényében így ír a MAS-okról: „A MAS az olaszok legveszedelmesebb hajószerkezete. Valójában nem más, mint egy hatalmas, motorcsónaktestre szerelt torpedó. Merülése alig van erős sebesség mellett, mert hihetetlenül erős motorja van, átszáguld a kikötőzáró hálókon is. Ezeket a hálókat azért helyezték el a hadikikötőkben, hogy megakadályozzák a tengeralattjárók behatolását. Most a háló felett jönnek! Ezek a MAS-ok. Ilyen motoros torpedó süllyesztette el júniusban, a Gruiza-fok magasságában a Szent István csatahajót, a Grillo nevű MAS pedig májusban Póla ellen intézett támadást. Egyetlen kis hajó, négyfőnyi személyzettel megvív, méghozzá percek alatt, egy óriási csatahajóval. Dávid így győzi le mostanában Góliátot!”
A magyar búvárok jövőre is terveznek merülést a Szent Istvánnál, de tervbe vették az I. Ferenc József cirkáló felderítését is – még idén nyáron –, amely szó szerint két ország, Montenegró és Horvátország határán fekszik az Adria fenekén. Amúgy nem egyszerű eltalálni a megfelelő időpontot, mivel jó előre meg kell kérni az engedélyt, és ha éppen akkor vihar tombol, akkor nem lehet merülni, és kidobták a sok pénzt. Volt már ilyen Miklós Tamásék praxisában, szerencsére most májusban pazar idő volt, végig sütött a nap, és ideális szélcsend honolt. Odalent persze semmit sem látni, sötét van, éppen ezért csak lámpával érdemes merülni.
Unikális a Ferenc József helyzete, ugyanis az orra Montenegróban, a tatja Horvátországban nyugszik – mondta Visontai Csongor, aki tíz éve búvárkodik. – Ezért nem is egyszerű a merülési engedélyek beszerzése, mert két ország minisztériumában kell utánajárni. A hajó egyébként már az első világháború után, 1919-ben süllyedt el egy viharban, a kotori, olaszul a cattarói öbölben. Hadizsákmányként még 1918-ban elvették a magyaroktól, de aztán annyira dilettáns módon kezelték, hogy 1919-ben a viharban lehorgonyozták, csakhogy a szél felborította. A parttól 2-3 kilométerre fekszik az I. Ferenc József, könnyű megközelíteni.
Csongorék fényképfelvételeket és videókat is készítettek, és terveikben szerepel, hogy a felvett anyagból a televízióban bemutatandó dokumentumfilmet vágnak össze.
(Borítókép: Miklós Tamás, Farkas Zsolt és Visontai Csongor. Fotó: Ruzsovics Dorina / Index)