Index Vakbarát Hírportál

Jeff Bezos megállítaná az öregedést

2022. május 31., kedd 14:46

Jeff Bezos, az Amazon alapítója és „Elon Musk kedvenc bokszzsákja” összeállít egy tudóscsapatot azzal a céllal, hogy kifejlesszék a halhatatlanság technológiáját – írta meg a Byte.

A milliárdos az Alto Labs nevű öregedésgátló startupba fektet be. A projekthez nemrég szerződtették Hal Barront, a GlaxoSmithKline gyógyszeripari óriáscég korábbi tudományos vezetőjét, aki mostantól az Alto Lab vezérigazgatója lesz − közölte a lap. 

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy megkaphattam ezt az egyedülálló lehetőséget, hogy egy olyan egyedülálló vállalatot vezessek, amelynek a betegségek visszafordítása a küldetése

− mondta el Barron a cég sajtóközleményében.

A csapat tagja többek között Shinya Yamanaka, aki 2012-ben orvosi Nobel-díjat kapott az őssejtkutatásban végzett munkájáért, és Jennifer Doudna, a 2020-as kémiai Nobel-díj társnyertese a CRISPR génszerkesztő eszköz kifejlesztésében játszott szerepéért.

Bezos több mint hárommilliárd dollárt (ezer milliárd forintot) fektetett be a cég megindításába. 

Az induló vállalkozás középpontjában a „biológiai újraprogramozás” elérése áll. Ez egy olyan módszer, amellyel lényegében megfiatalítják a sejteket, miután megöregszenek. Elméletileg ezután a sejtek képesek lennének arra, hogy az emberi testet gyakorlatilag önjavító rendszerré alakítsák. 

(Borítókép: Jeff Bezos 2018. szeptember 19-én. Fotó: Alex Wong / Getty Images)

Rovatok