Index Vakbarát Hírportál

Beperelték a Samsungot, nem fogja elhinni, hogy miért

2022. június 5., vasárnap 11:48

A feltételezések szerint a Samsung szabadalmat sértett azzal, hogy egy akkumulátort érintő funkciót használ a legújabb készülékein. Ugyan más telefonokon is elérhető ez a funkció, mégis csak a dél-koreai cég került bajba miatta.

A K. Miza nevű szabadalmi licenszelő cég a Düsseldorfi Területi Bíróságon perelte be a Samsungot azzal, hogy egy olyan funkciót használ az Android újabb verziójával rendelkező telefonjain, melynek licence az övék. A vállalat jelenleg kártérítési igénnyel lépett fel, de nincs kizárva, hogy idővel jogsértésről legyen szó. Ennek viszont már súlyosabb következményei lehetnek.

A technológiát egy nagy hírnévvel rendelkező holland kutatóintézet szabadalmaztatta. A funkció lényege, hogy egy algoritmus-alapú rendszer elemzi a használati szokásokat, és ennek megfelelően jelzi, meddig bírja még az akkumulátor töltés nélkül.

Azonban nem csak a Samsung telefonok kínálják ezt az akkumulátor-előrejelző funkciót. A Google Pixel sorozatú telefonjai és a Xiaomi is ugyanezt használja, emiatt elgondolkodtató, hogy miért csak a koreai céget emelték ki a szabadalommal kapcsolatos perben – írta a SlashGear.

Rovatok