Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Dave Smith, az elektronikus zene úttörője

2022. június 8., szerda 19:25

A MIDI protokoll atyja és legendás szintetizátorok tervezője volt.

72 esztendősen elhunyt Dave Smith amerikai mérnök, az elektronikus zene történetének egyik fontos alakja, szintetizátortervező és a MIDI protokoll fejlesztésének vezetője.

Smith a Berkeleyn végzett villamos- és számítástechnikai mérnökként. Wendy Carlos Moog szintetizátoros Bach-feldolgozásainak hatására fordult az elektronikus hangszerek felé. 1974-ben alapított cége a Sequential Circuits analóg szekvenszereket gyártott és 1977-ben mutatta be úttörő termékét, a Prophet 5-öt, ami az első programozható polifónikus szintetizátor volt és a történelem első mikroprocesszor alapú hangszere.

A Prophet 5 olyan szerzeményekben vonult be a zenetörténetbe, mint Michael Jackson Thrillere, vagy Like a Virgin Madonnától, Vangelis a Szárnyas Fejvadász filmzenéjében használta, utóbb a Radiohead alkalmazta a 2000-ben kiadott Kid A albumon.

1981-ben nyújtotta be Music Instrumental Digital Interface (MIDI) javaslatát az amerikai Hangmérnökök Társaságához, amelyet az 1983-ban fogadtak el hivatalos szabványként, és ebben az évben a NAMM szakkiállításon be is mutatkozott egy Prophet-600 és egy Roland Jupiter-6 összekapcsolásával. A MIDI-csatlakozók elterjedése különböző digitális hangszerek, eszközök, és számítógépek csatlakoztatásával forradalmasította az elektronikus zenét.

Smith pályafutása során a Yamaha alkalmazottja is volt, miután a Sequential Circuitst 1987-ben felvásárolták a japánok. Később a Korgnak tervezett szintetizátorokat.

Smith egy elektronikus zenei fesztiválon érte szívroham, ennek komplikációba halt bele. Felesége, két gyermeke és négy testvére gyászolja.

(Washington Post, Yahoo!, Wikipedia)

Rovatok