Index Vakbarát Hírportál

Rasszizmus miatt átnevezik a majomhimlőt

2022. június 15., szerda 15:56

A majomhimlő elleni vakcinák igazságos elosztórendszerének kiépítésén dolgozik az Egészségügyi Világszervezet (WHO), a tervezet heteken belül elkészülhet – jelentette be Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a (WHO) főigazgatója szerdán. Ugyanakkor a WHO a vírus átnevezésén is dolgozik. Szerintük a jelenlegi név megbélyegző és rasszista.

Az ENSZ egészségügyi szervezetének főigazgatója szerdai nyilatkozatában számolt be arról, hogy a majomhimlő elleni oltás elosztási mechanizmusa az igazságosság elvére épül majd. Ugyanis a himlő elleni védőoltás 85 százalékban hatékonynak bizonyult a majomhimlő ellen is. Az ebből rendelkezésre álló mennyiséget igyekeznének szükség szerint elosztani a világ országai között.

Ugyanakkor Hans Kluge, a WHO európai regionális igazgatója aggodalmát fejezte ki, amiért a gazdagabb országok elkezdték felvásárolni a rendelkezésre álló állományt anélkül, hogy figyelembe vették volna Afrika szükségleteit a majomhimlő elleni küzdelemben, ahonnan a vírus feltehetőleg elterjedt. A regionális igazgató óva intette a kormányokat attól, hogy „megismételjék a koronavírus-járvány hibáit” a majomhimlő kezelésében, máig ugyanis a szegényebb országok lakosságának csupán 17 százaléka kapott egy dózist a koronavírus elleni védőoltásból – írta az AP amerikai hírügynökség.

A vírus terjedésének góca továbbra is Európában van, ahol 25 országban több mint 1500 esetet regisztráltak, ami a világszerte azonosított esetek 85 százalékát teszi ki

– hangsúlyozta Kluge. Az európai regionális igazgató ugyan elismerte az gazdagabb és szegényebb, „a déli féltekén fekvő országok” közti egyenlőtlenséget az erőforrások terén, azt azonban nem zárta ki, hogy azok a fejlett országok is a WHO által kiépítendő rendszeren keresztül kaphassanak védőoltást, ahol nagy számban ütötte fel a fejét a majomhimlő - ilyen például Nagy-Britannia, ahol Afrikán kívül eddig a legtöbb esetet azonosították.

A fejlettebb országok jobban járhatnak

Több egészségügyi szakértő kifogásolta, hogy a vírus elleni küzdelem fókuszában ismét a fejlettebb, tehetősebb országok állnak, miközben Afrikában – ahogy Francois Balloux, a University College London (UCL) fertőző betegségek szakértője fogalmazott – „csúnyább vonulata van a vírusnak, ami emberi életeket is követelt”. Balloux úgy vélte, „legyen bármilyen oltási program Európában, ez nem fogja megoldani a problémát”.

Az afrikai kontinens több országában évtizedek óta honos a majomhimlő, ebben a térségben csak idén 72 ember halálát okozta a vírus, jelenleg 1500 feltételezett esetet kezelnek. Ahmed Ogwell, az afrikai járványügyi központ (Africa CDC) megbízott igazgatója leszögezte, Afrikában kell kezdeni az oltási kampányt.

Átnevezik a majomhimlőt

Az Egészségügyi Világszervezet azt tervezi, a megbélyegzés és rasszizmus miatt átnevezi a majomhimlő nevű betegséget. Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO főigazgatója kedden jelentette be, hogy a szervezet a vírus átnevezésén dolgozik, ugyanis a megbetegedések száma világszerte nő. 

A WHO a világ minden tájáról érkező partnerekkel és szakértőkkel is együttműködik a majomhimlő vírus nevének, kládjainak és az általa okozott betegségnek a megváltoztatásán

– mondta Ghebreyesus.

A döntés egy héttel azután született, hogy több mint harminc nemzetközi tudós kijelentette, sürgősen szükség van a vírus nem diszkriminatív és megbélyegző osztályozására, mivel a média és néhány tudós Afrikához, Nyugat-Afrikához vagy Nigériához próbálja kapcsolni a jelenlegi globális járványkitörést.

Ennek okán a WHO honlapján azt tanácsolja, a sajtóorgánumok ne használjanak afrikai embereket ábrázoló képeket az Európában kitört járványokról írt cikkekben – írta a Sky News.

Rovatok