Index Vakbarát Hírportál

Vízallergia: az orvostudomány tanácstalan

2022. június 20., hétfő 07:49

Önfeledt strandolás, hűs limonádé, frissítő nyári zápor, vízi sportok. Mind-mind felhőtlen nyári asszociáció, ám akadnak olyanok, akiknek a felsoroltak egyet jelentenek a szenvedéssel és a fájdalommal.

A vízallergia, orvosi nevén aquagenic urticaria egy rendkívül ritka betegség, átlagosan 230 millió emberből csupán egy szenved tőle. Számukra a tisztálkodás is kínokat, égő, viszkető, vörös kiütéseket okoz – írja a Képmás Magazin.

A víz okozta csalánkiütés – más néven vízallergia – a csalánkiütés (urticaria) egy ritka fajtája. 

Vízzel történő érintkezést követően vörös kiütések jelennek meg a bőrön, ami viszketéssel és égő érzéssel társul,

majd a törülközést követően a bőrtünetek 30-60 percen belül halványodni kezdenek.

Előfordul, hogy ugyanilyen allergiás reakció történik akkor, amikor a beteg bőre esővízzel, könnyel, hóval vagy izzadsággal érintkezik, sőt vannak ennél súlyosabb kóresetek is, amikor a beteg vizet inni sem tud, mert a szájával érintkezve az is tüneteket okoz.

Az érintettek számára is léteznek azért olyan italok, amiket tünetmentesen képesek fogyasztani, de hogy miért éppen azt (egyik külföldi beteg esetében például a diétás kóla, egy másiknál a tej vált be), annak még nem tudjuk az okát

– magyarázza dr. Csiki Árpád háziorvos.

Amikor allergiás reakciót tapasztalunk, az immunrendszerünk hisztamint szabadít fel az allergén anyaggal szembeni küzdelemben, ezért egyesek úgy vélik, sokkal inkább a vízben előforduló vegyi adalékanyagok, például a klór, okozzák ezt a reakciót, nem pedig magával a vízzel való érintkezés, de ezek csak feltételezések. 

A kutatók még dolgoznak azon, hogy a vízallergia pontos okát meghatározzák.

Egy biztos: a vízallergia nem fertőz – mondja Csiki Árpád, majd hozzáteszi, fontos, hogy a vízallergiától szenvedő páciensek bőre a lehető legkevesebbszer érintkezzen vízzel, nyáron viseljenek könnyű ruházatot, és változtassanak az étrendjükön, vagyis mellőzzék a magas víztartalmú élelmiszereket.

Egy ilyen életmódváltás azonban nyilvánvalóan komoly odafigyelést igényel, és néha depresszióhoz és vízfóbiához vezethet.

(Borítókép: Joe Raedle/Getty Images)

Rovatok