Index Vakbarát Hírportál

Búcsúzik a Windows 98-tól a Mars Express

2022. június 30., csütörtök 19:26

Az Európai Űrügynökség frissítést telepít a veterán műholdra.

Azoknak a földlakóknak, akik már túl vannak a Windows NT, XP, 7, 8, 10 generációin és már talán a Windows 11-nél tartanak, meglepően hathat, hogy mostanában is használunk olyan eszközöket, amiken Windows 98 fut. Ráadásul ebben az esetben nem egy műhely sarkában felejtett CNC gépről van szó, hanem egy másik bolygó körül keringő űrhajóról.

A dologból sok mindent megmagyaráz, hogy a Mars Express közel 19 éve kering a vörös bolygó körül. Az Európai Űrügynökség első komoly bolygóközi programjaként indult és jelenleg a második legöregebb távoli világ körül keringő eszköz a NASA Mars Odyssey után. 

Nem is az egész műholdat érinti a mutatvány, hogy két évtizeddel később selejtezik rajta a rég halott, múlt századi operációs rendszert, hanem csak a MARSIS nevű műszert, ami egy olyan radar, ami 40 méteres antennájával öt kilométer mélyre lát a Mars felszíne alá.

Az olasz tudósok által épített eszköz beüzemelése a hatalmas antennák gikszerei miatt éveket csúszott, de úgy tűnik, csak most kezdtek igazán belelendülni a tudományos munkába. A MARSIS segítségével 2018-ban találtak tavakat másfél kilométerrel a felszín alatt, a Mars jéggel borított déli sarka körül. 2020-ban ezekről már tudni lehetett, hogy négy stabil víztározó, a legnagyobb 30 kilométer átmérőjű, a kisebbek pár kilométeresek.

Számos kihívással kellett szembenéznünk a MARSIS teljesítményének javítása terén. Leginkább azért, mert a szoftvert húsz éve tervezték egy Microsoft Windows 98 fejlesztési környezetben

– mutatott rá Carlo Nenna, az ESA-val dolgozó Enginium munkatársa.

A szoftvercsere komoly előrelépést fog jelenteni. A korábbi technika nagy felbontású felvételei hamar megtöltötték a fedélzeti számítógép memóriáját.

A felesleges adatok kidobásával az új szoftverrel ötször annyi ideig működhet a MARSIS és sokkal nagyobb területet vizsgálhat. Az új szoftverrel gyorsabban és részletesebben vizsgálhatjuk ezeket a régiókat és kereshetünk további vízforrásokat a Marson. Lényegében olyan, mintha egy teljesen új eszközünk lenne a Mars Expressen 20 évvel az indítása után

– foglalta össze Andrea Cicchetti, az olasz asztrofizikai kutatóintézet munkatársa.

(ESA, Wikipedia)

Rovatok