Index Vakbarát Hírportál

Az mRNS-technológia hozhatja el a várva várt AIDS elleni vakcinát

2022. július 11., hétfő 15:23

A kezdeti vizsgálatok biztatók. Afrikába helyeznék a gyártást.

Az mRNS-technológia a laborokban már hosszú évek óta létezik, és klinikai vizsgálatok is évek óta folyamatban vannak az ezzel a módszerrel készült vakcinákkal. A köztudatba azonban a Covid-világjárvány idején jutott el a módszer, amikor hozzánk elsőként az amerikai Pfizer és a német BioNTech ezzel a módszerrel készült védőoltása érkezett 2020 utolsó napjaiban.

A technológia jelenleg is klinikai vizsgálatokon megy keresztül, méghozzá A különböző rosszindulatú daganatok elleni alkalmazhatóság terén.

A legfrissebb hírek szerint azonban ez a módszer hozhatja el a 40 éve várt HIV-vírus, vagyis az AIDS kórokozója elleni védőoltást is. Az eljárás állatkísérletekben már bizonyított, majmokban erős ellenanyag-termelést indított be egy úgynevezett retrovírus ellen, amilyen a HIV is. 

Jelenleg két ilyen módszerrel készült vakcina is emberi vizsgálat alatt áll.

Az egyiket a gyakorlatilag teljes karrierjét az AIDS, illetve HIV elleni vakcina kutatásának szentelő dr. Anthony Fauci, vagyis az Egyesült Államok Nemzeti Allergológiai és Fertőző Betegségek Intézetének igazgatója, a mindenkori amerikai elnök legfőbb egészségügyi és járványügyi tanácsadója vezeti. Ebbe az első fázisú vizsgálatba 108 beteget vontak be.

A másik vizsgálatot, amelyben 56 páciens vesz részt, az ugyancsak a Covid-járvány idején ismertté vált, ugyancsak amerikai Moderna nevű cég irányítja.

Amennyiben ezek az Amerikában folyó klinikai egyes fázisú vizsgálatok sikerrel járnak, akkor Afrikában indulnának nagyobb, előrehaladott klinikai fázisú vizsgálatok. Ennek értelmét és jelentőségét az adja, hogy a világon jelenleg a HIV-fertőzött betegek kétharmada Afrikában él.

A másik apropó, és jelenleg nem megoldott probléma az, hogy hiába vannak már rendkívül hatékony gyógyszerek a HIV-vírus ellen, ezek Afrikába nem, vagy csak a szükségesnél jóval kisebb mennyiségben jutnak el. Sőt, olyan is előfordult, hogy az Afrikába kerülő gyógyszereket végül Európába csempészték vissza.

Hasonló ellátási problémákat láttunk a koronavírus elleni védőoltások tekintetében is. A világszerte beadott több milliárd dózisból mindössze 300 millió jutott el Afrikába, ahol egyébként 1,3 milliárd ember él jelenleg.

A koronavírus elleni vakcinát gyártó cégek közül a Moderna nem igazán jeleskedett nagyvonalúság terén, többszöri felkérés ellenére sem volt hajlandó szabadalmi jogaitól eltekinteni, illetve a technológia leírását átadni a szegényebb országoknak.

Érdemes emlékeztetni arra is, hogy nagyon hasonló esetet láttunk korábban a HIV ügyében, amely rendkívül nagy botrányhoz vezetett, és annak idején részletesen be is számoltunk róla. A magas HIV-fertőzöttség egyébként a szomszédos Ukrajnában is nagy problémákhoz vezetett az elmúlt években; szakértők szerint a gondok a háború miatt a szomszédos országokba is tovaterjedhetnek majd. 

A Moderna részéről talán némi optimizmusra ad okot, hogy a cég nemrégiben jelentette be, hogy Kenyában kíván gyárat építeni, és erre a célra 500 millió dollárt különített el. Az még nem világos, hogy milyen vakcinát szeretne a vállalat Kenyában előállítani… 

Az amerikai állami fejlesztésű, illetve a Moderna-vakcina kipróbálását a klinikai 2 és 3 fázisú vizsgálatok esetén Ruandában és Dél-Afrikában tervezik még ebben az évben. Mindkét országban hatalmas probléma a HIV, illetve AIDS. Az mRNS-technológia számukra most új reményt adhat.

A HIV-vírus rendkívül bonyolult, lényegesen összetettebb a koronavírusnál.

A régebbi módszerekkel már évtizedek óta próbálkoznak a kutatók védőoltást előállítani ellene, de eddig ez nem sikerült. Példának okáért a szintén a koronavírus-járvány alatt a figyelem központjába került Johnson and Johnson is próbálkozott ilyen vakcinával, amely már a klinikai vizsgálatok szintjére is eljutott, de végül kudarc követte. Ez a konkrét védőoltás mintegy 25 százalékában volt képes a HIV ellen védeni, amit a fejlesztők elégtelennek ítéltek meg. 

(Borítókép: Joe Raedle/Getty Images)

Rovatok