Index Vakbarát Hírportál

Rejtélyes támadás érte Párizs fő internetes kábeleit

2022. július 30., szombat 07:02

Tavasszal csapott le a társadalom digitalizációját ellenző titokzatos földalatti mozgalom.

Idén tavasszal ismeretlenek strukturális jelentőségű internetkábeleket vágtak el Párizs különböző pontjain. Ez volt Franciaország történetének legsúlyosabb információs infrastruktúrája elleni támadása, tömegek maradtak internet nélkül.

Hónapokkal a támadás után az internetszolgáltatók és távközlési szakértők szerint a kár jóval mélyebb, mint azt az első hírek alapján gondolták és további lépések szükségesek, hogy a hasonló esetek ismétlődését megakadályozzák.

A támadás április 27-e első óráiban következett be, két óra leforgása alatt három kábelt vágtak el. Egyet északon, egyet délen, és egyet keleten, a párizsi Disneyland közelében.

Pontosan tudták, hogy mit csinálnak. Ezek gerincvonalnak nevezett kábelek voltak, amik a párizsi internetszolgáltatást összekötik három irányban Franciaország többi részével. Komoly hatása volt az internet elérésére Franciaország számos részén

– ismerteti Michel Combot, a francia távközlési szövetség igazgatója.

Nemcsak azért tekintik profik művének az akciót, mert tudták, hogy melyik kábelt kell elvágni, hanem azért is mert úgy vágták el ezeket, hogy nehéz és drága legyen megjavítani őket.

A Free 1337 internetszolgáltató által közreadott fotókon látható, hogy a felszíni aknában futó kábeleket két ponton átvágták és a kivágott szakaszt elvitték. A vágás egyenes volt, valószínűleg körfűrésszel vagy más akkumulátoros szerszámmal hajtották végre.

pic.twitter.com/Q2Qs5f5amJ

— Free 1337 (@Free_1337) April 27, 2022

Az Oxford Egyetem nemzetközi kapcsolatok osztályának munkatársa, Arthur PB Laudrain, aki tanulmányozta az akciót, rámutatott, hogy az ilyen gerincvonalak általában a közlekedési infrastruktúra fő irányait követik – csatornákat, főutakat és vasútvonalakat. A támadók ezeket követve derítették fel a megfelelő célpontokat.

Ez egy csomó koordinációt és csapatokat feltételez

– vélekedik Laudrain.

A vandalizmus következtében legalább tíz internetes cég szolgáltatásában keletkezett zavar, de ez csak a felszín, az akció az internetszolgáltatókat kiszolgáló, optikai kábeleket bérlő különböző nemzetközi távközlési cégek működését borította fel. Órákba telt, mire a tartalékvonalakba életet leheltek és a kábelek több tucat órás munkát jelentő javítása is csak az eset után tíz órával kezdődhetett el.

Zöldek, konteósok, vagy a digitalizáció ellenzői

Az elkövetők kilétéről egyelőre semmit sem tudni, a párizsi rendőrség és a francia kiberbiztonsági ügynökség a folyamatban lévő nyomozást nem kommentálta.

A CyberScoopnak nyilatkozó francia akadémikus, Kave Salamatian a digitalizációt ellenző radikális zöldek művének gondolta a rongálást. Combot nem tartja valószínűnek ezt a megoldást, mondván, hogy ha radikális szervezetek támadásáról lenne szó, sokkal nagyobb eséllyel mobil adótornyot szabotáltak volna és vállalták volna az akcióért a felelősséget. Ilyen akciókra az elmúlt időkben sok példa volt, jellemzően a tornyokhoz vezető kábeleket vágtak, sőt magát a tornyot is megpróbálták felgyújtani – ezek a támadások egyébként a koronavírus-járvánnyal és az 5G megjelenésével estek egybe.

Az, hogy az ilyen támadások végrehajtói mennyiben voltak összeesküvés-hívők, radikális zöldek, vagy mindkettő, jó kérdés. A francia környezetvédő híroldal Reporterre 2021 decemberében közölt nyomozása szerint mintegy 140 támadás érte az 5G infrastruktúrát az országban, amiből szerintük egy „digitális társadalmat elutasító” minta rajzolódik ki.

2020 májusában olyan súlyos szintre ért el a kábelek vagdosása, hogy egy támadásban több mint százezren maradtak internet nélkül, de két évvel később a járványhelyzet átalakulásával és az 5G-félelmek távolodásával még így is kiemelkedik az áprilisi akció súlyossága.

Az optikai kábelt bérlő cégek szerint eddig a szolgáltatás kiesések legfőbb okai földrengések vagy rossz helyre tévedt markológépek voltak, az infrastruktúra törékenységét szerintük további gerincvonalak építése csökkentheti. A hálózat jelenleg publikus adataiból is eltávolíthatják a támadást nagyban segítő lokációs adatokat. Mások egyszerűen mozgásérzékelőkkel és kamerákkal őriznék az érzékenyebb pontokat.

Már csak az a kérdés, hogy mi lesz a digitális luddita mozgalom következő lépése.

(Wired)

Rovatok