Index Vakbarát Hírportál

Meteorzápor zajlik, élőben közvetítik a csillaghullást

2022. augusztus 13., szombat 21:32

A napokban halad el a Föld közelében a Perseidák nevű meteorraj, a csillaghullást több helyen is élőben közvetítették és közvetítik.

A látszólag a Perseus csillagképből érkező meteorok a leggyakrabban augusztus 12-én és 13-án haladnak el a Föld légkörében, és ekkor egy látványos fénycsíkot húznak maguk után. A csillaghullást Szent Lőrinc könnyei néven is emlegetik.

Az MTI-nek Szabó Olivér Norton, a Svábhegyi Csillagvizsgáló csillagásza korábban azt mondta, hogy a meteorzápor legintenzívebb időszaka szombaton hajnalban volt. Ezzel összefüggésben már több videó is kering a interneten a leglátványosabb jelenségekről, az alábbi felvétel például Lengyelországban készült, még a kevésbé látványos időszakban: 

Közzétettek egy ehhez hasonló felvételt Németországból is: 

A NASA kamerái pedig már július legvégén és augusztus legelején is készítettek néhány videót azokról a meteorokról, amelyek a szokásosnál kicsit korábban érkeztek:

Ugyanakkor a hétvégén is lehet még látni néhány meteort az éjszakai égbolton, mindezt több, kevésbé fényszennyezett helyszínről is élőben közvetítik. Többek közt van ilyen megfigyelőállomás az Egyesült Államokban, valamint Indonéziában is:

A Perseidák megfigyelését valamelyest nehezítette idén, hogy a meteorzápor legintenzívebb időszaka pont egy szuperhold megjelenésének az idejére esett. Ez utóbbiról szintén nagyon jó minőségű felvételek lepték el az internetet.

Rovatok