Index Vakbarát Hírportál

Irán korlátozza az Instagramhoz, WhatsApphoz való hozzáférést

2022. szeptember 21., szerda 21:32

Blokkolták a közösségi oldalakat, nehogy a tüntetők lázítsanak.

A 22 éves Mahsa Amini múlt heti halála, akit a teheráni erkölcsrendészet „nem megfelelő öltözködés” miatt vett őrizetbe, indulatokat váltott ki a lakosságból a szabadságjogaik védelme érdekében.

Az iszlám köztársaságban szankciók sújtják a gazdaságot, ami szintén az ott élők elégedetlenségéhez vezetett. Országos szinten szünetelt az adatkapcsolat az iráni postai mobiltelefon-szolgáltató és egy másik vállalat hálózatán, ami egyfajta reakció lehetett a zavargásokra, hogy az embereket elhallgattassák.

Blokkolták a közösségi oldalakat, nehogy a tüntetők lázítsanak

A WhatsApp szerverei több internetszolgáltatónál is megszakadtak, órákkal az Instagram szolgáltatásainak blokkolása után – írja a Reuters.

A nyugat-iráni Kurdisztán tartomány egyes részein hétfő óta szinte teljesen megszakadt az internetszolgáltatás, míg a fővárosban, Teheránban és az ország más részein is péntektől jelentkeztek a fennakadások, amikor a tüntetések először kitörtek. Két teheráni és dél-iráni lakos azt mondta, hogy a WhatsAppon csak szöveget tudnak küldeni, képeket nem, és úgy tűnik, hogy az Instagramot teljesen blokkolták.

Irán gyakran korlátozza az internet-hozzáférést, nehogy a tüntetők támogatást szerezzenek, és jelentéseket osszanak meg egymással a zavargások mértékéről.

Az olyan közösségimédia-oldalakat, mint a TikTok, a YouTube, a Twitter és a Facebook, rendszeresen blokkolják az Iszlám Köztársaság egyes részein, ahol a világ legszigorúbb internet-ellenőrzései zajlanak.

Rovatok