Index Vakbarát Hírportál

A Google többé már nem fordít Kínában

2022. október 5., szerda 09:41

A Google lassan minden szolgáltatását megszünteti a kínai piacon.

A Google egyik utolsó termékét, Google Fordítót is kivonja Kínából, a világ második legnagyobb gazdaságából.

Múlt hónapban jött a hír, hogy Pixel okostelefonjainak gyártását is kezdi áttelepíteni Vietnámba, és ezzel párhuzamosan próbálja rávenni a kínai fejlesztőket, hogy olyan alkalmazásokat készítsenek Android operációs rendszeréhez, amelyek ezután elérhetőek lesznek a Google Play Áruházban – bár Kínában ez le van tiltva.

A hivatalos indoklás szerint a

szolgáltatás alacsony igénybevétele miatt szűnik meg a Google Fordító,

a kínai kormány azonban szigorú online cenzúrát alkalmaz, és korábban blokkolta a Google számos szolgáltatását az országban, például a Google Térképet és a Gmailt.

A Google Fordító webhelye most az összes kínai látogatót átirányítja a hongkongi fordítóoldalra, de ez sem érhető el Kínából. A Google keresőmotorját még 2010-ben vonta ki a kínai piacról. 2018-ra a cég azt tervezte, hogy visszatér az országba ennek cenzúrázott verziójával, de ebből mégsem lett semmi, mert rengeteg kritika érte politikusok és saját alkalmazottjai részéről is. Ma a kínai online keresési és fordítási szolgáltatások piacát a helyi Baidu és Tencent óriáscégek uralják.

Az amerikai vállalkozások elég feszült légkörben működnek az Egyesült Államok és Kína közötti technológiai szférában, mert Washington aggódik Kína technológiai fejlődése miatt. Augusztusban az amerikai Nvidia chipgyártó is nyilvánosságra hozta, hogy Washington korlátozni fogja a vállalat bizonyos alkatrészeinek Kínába történő értékesítését.

Rovatok