Index Vakbarát Hírportál

Akarjuk-e, hogy a telefonunk mondja meg halálunk óráját?

2022. október 24., hétfő 19:12

Egy thriller ihlette az alkalmazást, amely megjósolhatja, mikor halunk meg. A film ugyan nem lett nagy siker, a szenzor viszont annál nagyobb népszerűségre számíthat.

A Countdown alkalmazást az azonos című film (magyarul: Halálod napja) appja inspirálta, ami a történetben lehetővé teszi, hogy megtudjuk, mennyi időnk van még hátra. A film sztorija szerint egy nővér letölt egy alkalmazást, amely megmondja halálának pillanatát. Mivel az óra ketyeg, és valaki követi is, menekülnie kell, és az életéért fut.

A valóság sem jár túl messze a thriller történetétől: a New Scientist szerint okostelefonjaink a jövőben valóban felhasználhatók lesznek annak meghatározására, hogy a következő öt évben mennyi a valószínűsége az elhalálozásunknak. Egy hatperces séta alatt egy érzékelő annyi adatot gyűjt össze egészségi állapotunkról, hogy meg tudja mondani, 2027-ben életben leszünk-e még.

Korábbi tanulmányok már bebizonyították, hogy az okosórák és egyéb, mozgásunkat figyelő szenzoros eszközök képesek felmérni egészségi állapotunkat és ebből következtetni az élethosszunkra. Most kiderül, hogy az okostelefon is elláthatja ugyanezt a funkciót.

Bruce Schatz, az Illinois-i Egyetem idegtudósa szerint eddig a telefonok nem voltak eleget az ember testén, ezért nem voltak alkalmasak monitorozásra. Ez azért nem is olyan nagy baj, hiszen már többször bebizonyosodott, hogy a telefonok erősen sugároznak, és rákot is okozhatnak. De Schatz és kollégái rájöttek, hogy egy

hatperces felmérés is elég lehet, hogy kiderüljön, milyen állapotban vagyunk.

A kutatócsoport 100 655 ember (idősek vagy 40 év felettiek, akik több mint 15 éve élnek az Egyesült Királyságban) egészségi és életmódbeli adatait vizsgálta egy hétig, a csuklójukra helyezett szenzorral. Az érzékelő aktivitásukat és bizonyos fizikai állandóikat dokumentálta, ami azonban különösen érdekelte Bruce Schatzot és kollégáit, az az, hogy a nagy mintába tartozó egyének 2 százaléka halt meg a kísérletet követő öt évben.

Ezen adatok alapján Schatzék kidolgoztak egy olyan algoritmust, ami egy rövid hatperces séta alapján felmérheti az öt éven belüli elhalálozás valószínűségét. 

A csuklón elhelyezett szenzort az okostelefonban elhelyezett érzékelőtől csak egy lépés választja el, Bruce Schatz csapata hamarosan ezt is meglépi.

Persze nagy kérdés, hogy valóban akarjuk-e, hogy telefonunk mondja meg halálunk óráját.

(Borítókép:  Maciej Luczniewski / NurPhoto / Getty Images)

Rovatok