Miután technikai hibák miatt többször is elhalasztották indítását és a kilövőálláson átvészelte a Nicole hurrikánt, szerda reggel a floridai Kennedy Űrközpontból sikeresen elindult Hold körüli útjára az Artemis–1. Az Artemis-program keretében az Egyesült Államok fél évszázad után juttatna ismét embereket a Holdra, ezúttal elsőként léphetne idegen égitestre nő és nem fehér ember.

Kisebb problémák ezúttal is adódtak, a Kennedy Űrközpont kilövőállásán egy szelepből szivárgott a hidrogén üzemanyag, ám kedden megszüntették a szivárgást, valamint egy másik problémát – egy radarállomás kapcsolója romlott el – is kiküszöböltek, így szerda reggel körülbelül háromnegyed órás késéssel, 7.47-kor kilőtték az Artemis–1-et.

A program első repülésekor az Orion űrhajó legénység nélkül, fantomoknak nevezett babákkal a fedélzetén kerüli meg a Holdat, és hat hetet tölt az űrben rendszereinek tesztelésével, mielőtt a Csendes-óceánban landolna. Az Artemis–1 lényegében az első lépés a Holdra és később a Marsra vezető, egyre összetettebb küldetések sorában.

A négy hajtóművel és két segédrakétával induló SLS hordozórakéta a valaha épült legnagyobb rakéta, amely az egy évtizede nyugdíjazott űrsikló program után hátramaradt technikát hasznosítja újra. Erről bővebben itt írtunk, a lényeg, hogy az RS–25 motorok gyakorlatilag a program legtöbb megpróbáltatást kiállt és legmegbízhatóbb elemei.

Az SLS Artemis–1-nél használt első változata 27 tonnát képes a szomszédos égitesthez juttatni, ami kevesebb, mint amit az Apollo-programot kiszolgáló Saturn V szállított, de nagyobb, mint az űrsiklóprogramban felbocsátott terhek. A rakományt az egyszer használatos rakéta későbbi és egyre nagyobb változatainál 45 tonnáig tornásszák fel.

A fellövés háromnegyede az SLS két oldalán látható két segédrakétára hárul, amelyek 17 emelet magasak, szilárd üzemanyagukból másodpercenként hat tonnát égetnek el, 14 négymotoros utasszállító tolóerejét leadva. A középső rakéta kétmillió liter cseppfolyós hidrogént és 742 ezer liter cseppfolyós oxigént éget el a már említett négy RS–25 hajtómű segítségével. Mindezzel nyolc és fél perc alatt másodpercenként 7,6 kilométeres sebességre gyorsítják az Orion űrhajót.

A Lockheed Martin által fejlesztett Orion ez előtt 2014-ben járt először az űrben, amikor sikeresen tesztelték hőpajzsát, ami 2200 fokra hevülve kibírta, hogy harmincszoros hangsebességgel csapódik a légkörbe.

A tervek szerint a következő, Artemis–2-küldetés szállít majd először űrhajósokat, akik az Apollo-program menetrendjéhez hasonlóan szintén a Hold megkerülésével kezdenek. A holdraszállást az Artemis–3 legénysége hajtja végre – erre a NASA idén augusztus közepén jelölt ki 13 potenciális leszállóhelyet a Hold déli sarka körül. A leszállóhelyek kijelölésekor nemcsak a leérkezés és visszatérés feltételeit vették figyelembe, hanem azt is, hogy ezek a területek a Hold legrégebbi, eddig nem vizsgált részét képezik. Fontos szempont volt továbbá, hogy ezeken a helyeken folyamatos lesz a napsütés az új holdraszállás 6,5 naposra tervezett ideje alatt, miközben olyan tartósan árnyékos kráterek is találhatók itt, amelyek jeget tartalmazhatnak, ami döntő fontosságú hosszabb emberi tartózkodás esetén.

(Borítókép: Bill Ingalls/NASA/AFP)