Az ökológusok 2022. október 10-én gyűjtöttek adatokat arról, hogy mely fajok választják tartózkodási helyül a sekély, partközeli helyeket nappal, illetve éjszaka – tájékoztatta az ELKH az MTI-t kedden. A halak különböző élőhelyeket használhatnak a szaporodáshoz, a táplálkozáshoz, a pihenéshez és a teleléshez. Így például egyes halak a szaporodási időszakban a folyóban vándorolva keresnek ívásra alkalmas helyet. A Dunában ilyenek például a paducok, amelyek szaporodáskor akár több kilométert is felúsznak a folyóban, megfelelő ívóhelyet keresve.

A halak azonban nem csupán ilyen nagy távolságokat járhatnak be élőhelyeik között. Ennél kisebb távolságban, a folyó sekélyebb, parthoz közeli és a meder belsőbb részei között is változtathatják élőhelyüket. Emellett a halak élőhelyigénye nem csupán az életkorukkal és az évszakokkal, hanem a napszakoktól függően is változhat, ezért előfordul, hogy egy folyó parthoz közeli, sekély zónájában is más halak használják az élőhelyet nappal, és mások éjszaka.

A közlemény szerint az ÖK munkatársai a part menti halászatokon összesen 15 halfajt azonosítottak. Közülük a balin, a halványfoltú küllő, a leánykoncér és a selymes durbincs nemzetközileg is kiemelt jelentőségű, az Európai Unióban az úgynevezett Natura 2000-es fajok közé tartozik, az utóbbi három hazai védettség alatt is áll. A leánykoncér és a selymes durbincs a Duna vízrendszerének őshonos faja, ma sem élnek máshol, csak a Duna vízgyűjtőjén, ahol a törzsfejlődés során kialakultak.

Mint írták, a kutatás megerősítette, hogy az említett kincsek mellett olyan halak is használják a Duna vízparthoz közeli, sekélyebb élőhelyeit, amelyeknek eredeti hazája nem a Kárpát-medence, így nálunk idegenhonosak. Ilyenek a fenéklakó gébfélék közé tartozó fajok, amelyek a Fekete-tenger-környéki félsós vizek és a tengerbe érkező folyók torkolatának, köztük a Duna-deltának is a lakói. A halászatokon a kutatók öt ilyen, hazánkban idegenhonosnak számító gébfajt fogtak: csupasztorkú gébet, feketeszájú gébet, folyami gébet, Kessler-gébet és tarka gébet.

A kifogott példányok 54 százaléka az éjszakai, 46 százaléka pedig a nappali mintavételkor került elő, mintegy háromnegyedüket az idegenhonos gébek adták. Az egyetlen kifogott pontyivadék, valamint a tarka gébek csak nappal, míg a kősüllő, a leánykoncér, a paduc, a süllő és a szilvaorrú keszeg csak éjszaka került kézre. A balin, a csupasztorkú géb, a feketeszájú géb, a folyami géb, a halványfoltú küllő, a Kessler-géb, a selymes durbincs és a szélhajtó küsz a nappali és az éjszakai fogásokban egyaránt szerepeltek. A legkisebb kifogott hal, egy feketeszájú géb testhossza csupán 14 milliméter, míg a legnagyobbé, egy fiatal süllőé 198 milliméter volt.

A gyűjtött adatok szerint a sekély partközelben jellemzően a kis növésű fenéklakó halak – például a halványfoltú küllő és a gébek –, valamint a folyómeder mélyebb részeit, illetve a nyílt vízi élőhelyet kedvelő nagy növésű halak, mint például a süllő és a szélhajtó küsz fiatal példányai tartózkodnak.

Hét faj esetében mutatkozott különbség a napszakok között, ezek tehát vagy csak nappal, vagy csak éjszaka voltak jelen a mintákban. A halegyedek száma az éjszakai fogásoknál valamivel többnek bizonyult, mint a nappalinál. A napszakok közötti adatok eltérésének oka a fajok napszakos aktivitásbeli különbségeiben keresendő. Egyes fajok többnyire nappal táplálkoznak és éjszaka pihennek, mint például a jellemzően nappali ragadozó balin. Ezzel szemben vannak olyan fajok, amelyek éppen fordítva aktívak, tehát inkább éjszaka táplálkoznak, nappal pedig pihennek. Ilyen például a jellemzően inkább szürkületi és éjjeli ragadozó, a süllő.

A közlemény szerint a kutatók folytatják a vizsgálatokat, a jövőbeli eredményektől mélyebb ismereteket várnak arra vonatkozóan, milyen halak mikor és miért tartózkodnak a partközeli élőhelyeken.