Index Vakbarát Hírportál

Rendhagyó hangot rögzített a NASA Mars-járója

2022. december 14., szerda 10:52

Először vette fel egy marsi porördög hangját az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Mars-járója – derült ki egy, a Nature Communications című szakfolyóiratban kedden megjelent tanulmányból.

A hanganyagon tíz másodpercig hallható, ahogy a becslések szerint az óránkénti 40 kilométeres sebességet is elérő széllökések süvítenek a Perseverance nevű Mars-járó körül, miközben porszemcsék csapódnak az eszközhöz – számolt be az MTI.

A kutatók rámutattak: a marsi porördög hangja meglepően hasonlít földi rokonáéhoz, de egy kicsit halkabb, miután a Mars ritka légköre tompítja a hangokat, és a szelek sem tudnak annyira felerősödni a vörös bolygón, mint a Földön.

A porördögök a tölcsérek közé tartozó, rövid életű meteorológiai jelenségek. Főleg száraz területeken jellemzőek, és a talaj, valamint a levegő hőmérséklete közötti nagy eltérésnek köszönhetőek.

A Perseverance 2021. szeptember 27-én vette fel a marsi porördög hangját – tájékoztatott Naomi Murdoch, a jelenséget bemutató tanulmány vezető szerzője.

A porördögről képek is készültek a navigációs kamerának köszönhetően, miközben az időjárás-monitorozó készülék adatokat rögzített róla. A 118 méter magas, 25 méter széles és másodpercenként ötméteres sebességű jelenség átlagosnak számít a maga nemében – derült ki a kutatásból.

A porördögök gyakoriak a Marson, de mivel a Perseverance mikrofonja néhány naponta alig három percig van bekapcsolva, a szerencse is közrejátszott abban, hogy sikerült felvenni a hangját – magyarázta Murdoch.

A kutatást végzők szerint egy a kétszázhoz volt annak az esélye, hogy szert tesznek a hangfelvételre. A Perseverance első évében 84 percet kapott mikrofonvégre a Mars életéből, és a felvételeken mindössze egyetlen porördög hangja hallható – tette hozzá a szerző.

A kutatók azt remélik, hogy a rögzített adatok segítségével képesek lesznek jobban megérteni a vörös bolygó időjárását és éghajlatát. A felvétel a kutatóknak nagy fejtörést okozó rejtély nyitja is lehet.

A tudósoknak ugyanis eddig nem sikerült rájönniük arra, miért van, hogy a Mars egyes területein a forgószelek szinte felporszívózzák a Mars-járó felületét, míg máshol csak a levegőt mozgatják meg, a port nem.

Rovatok