Jó lehet még valamire az a lézer-interferométer obszervatórium.
Az amerikai UCLA fizikusa, Luke Sellers által vezetett csapat hivatalos közlés előtt álló tudományos dolgozata szerint idegen civilizációk űrhajóinak felfedezésére lehetne használni a LIGO obszervatóriumot.
Az MIT és Caltech által üzemeltetett, Nobel-díjas LIGO-t eddig fekete lyukak és neutroncsillagok ütközései által keltett gravitációs hullámok észlelésére használták.
Az elektromágneses jelek ereje meredeken csökken a távolsággal, így jelenlegi technikai lehetőségeinkkel mindössze pár száz fényévnyi távolságban, pár tízezer csillag körül tudunk a zajtól megkülönböztethető jelet észlelni. A gravitációs hullámok ugyanakkor nagyobb távolságokon is észlelhetők maradnak.
Sellers szerint emiatt a LIGO detektora alkalmas lenne nagy tömegű vagy nagy sebességgel haladó idegen űrhajók – a rapid és/vagy masszív űrhajó rövidítéséből ramacraftok – felismerésére. Egy ilyen elméleti ramacraft lehetne a fénysebesség tizedével haladó Jupiter (vagy 318 Földnek megfelelő) tömegű űrhajó.
Egy ilyen járművet az általa keltett gravitációs hullámok alapján 326 ezer fényév távolságból felismernénk. Mivel a Tejút átmérője körülbelül 260 ezer fényév, gyakorlatilag az egész galaxisban, 1011 csillag körül megtalálhatnánk az óriás idegen űrhajókat.
A gravitációs hullámok kutatása jelenleg még gyerekcipőben jár. A LIGO sikere nyomán megépítésre javasolt gravitációshullám-detektorok, mint a DECi és a Big Bang Observer, ha megépülnek, százszor érzékenyebbek lesznek, így az idegenek utáni kutatás térszeletét egymilliószorosára növelnék.