Index Vakbarát Hírportál

Hallatlan, mekkorát szólt az év legjobb fülhallgatója

2022. december 23., péntek 11:23

Akárcsak a mobilok, úgy a fülhallgatók terén is izgalmas évet hagyhatunk magunk mögött, hiszen a legnagyobb gyártók ezúttal is rendre bemutatták új, csúcskategóriás kiegészítőiket – de melyik jelenti a legjobb vételt? Ennek jártunk utána év végi összefoglalónkban.

Legutóbb azt néztük meg, melyek voltak szerintünk a 2022-es év legjobb telefonjai, most pedig annak készülünk utánajárni, hogy melyik vezeték nélküli fülhallgató lehet a készülékek mellé a legjobb választás – a helyzet azonban korántsem egyszerű. Manapság ugyanis a fülhallgatónak már nem elég szimplán csak jól szólniuk, különböző eszközeinkkel is együtt kell működniük, ennek függvényében pedig simán benne van a pakliban, hogy míg valakinek az „A”, addig másvalakinek már a „B” füles lesz a legjobb választás, szimplán csak azért, mert más készülékeket használ.

Ha iPhone, akkor AirPods

A legegyszerűbb dolga talán az iPhone-, iPad-, Mac-, Apple Watch- és Apple TV-tulajoknak van, az Apple ökoszisztémájába ugyanis egyértelműen a gyártó saját készüléke, jelen esetben a 2. generációs AirPods Pro illik be leginkább. Az új kütyüt a cupertinói vállalat szeptemberi eseményén leplezték le, és ugyan külsőre nem sokat változott az előző generációhoz képest, használat közben már jócskán érezhető az előrelépés.

Mint azt részletes tesztünkben is írtuk, az új AirPods lelke a H2-es chip, amely megszámlálhatatlanul sok funkciót lát el. Többek között ez a chip felel a folyamatosan adaptív hangzásért, az okosabb és jobb zajszűrésért, valamint a hatékonyabb aksiüzemidőért, amelyekben mind fejlődött a fülhallgató az elődhöz képest. Előrelépés történt továbbá a mély és középtartomány megszólaltatása terén is, és bár a manapság egyre inkább elterjedt (és az Apple Music által is támogatott és hirdetett) lossless, azaz veszteségmentes hangzást továbbra sem támogatja az almás fülhallgató, kiemelkedő minőségben csendül fel.

Ennek egyik oka például a Dolby Atmos és a Spatial Audio támogatás, mely jelenleg teljes erejében csakis kizárólag az AirPods Pro, AirPods Max és a 3. generációs AirPods fülesekkel használható ki, akkor, ha Apple Musicon keresztül hallgatjuk kedvenc dalainkat. Jól látható tehát, hogy az Apple mindent megtesz annak érdekében, hogy amennyire csak lehet, saját készülékeire és szolgáltatásaira korlátozza a jóságokat. Hogy lehet-e ezért hibáztatni a céget? Azt már mindenki döntse el saját maga.

Az Android már más tészta

Bár a 2. generációs AirPods Pro kifejezetten jó fülhallgató lett, androidos készülékekhez csatlakoztatva szinte azonnal megszűnik a varázsa – így ha Samsung, Honor, Huawei vagy bármilyen más gyártó androidos készülékét használja, sokkal jobb füleseket is választhat.

Az egyik ilyen lehet a Samsung-féle Galaxy Buds2 Pro, mely papíron egyébként jobb specifikációkkal is rendelkezik, mint az Apple fülese. Kiemelkedő, 24 bites hangzás, a 2. generációs AirPods Próval nagyjából megegyező zajszűrés, valamint brutális, akár nyolcórás üzemidő jellemzi a Samsung augusztusban bemutatott fülhallgatóját, mely tökéletesen együttműködik az összes Samsung készülékkel. A dél-koreai gyártó persze ilyen téren sokkal barátságosabb, mint az Apple, így a Google Playből letölthető Galaxy Wearable appnak köszönhetően bármely más telefonnal és tablettel is használható a füles.

Ugyanez mondható el a Huawei próbálkozásáról, a FreeBuds Pro 2-ről is, melyet Magyarországon a nyár elején leplezett le a kínai gyártó. Bár a mobilok terén szoftveres szinten van még hová fejlődni, a Huawei új fülhallgatója kifejezetten jó vétel lehet, főleg, ha azt nézzük, hogy a Samsung és az Apple készülékénél is olcsóbb. Míg a Samsung fülhallgatója az osztrák AKG Acoustics, addig a Huaweié a francia Devialet együttműködésével készül, így hangzás terén egyik készülékre sem lehet panasz.

Igaz, a zajszűrés minősége alulmarad a korábban felsorolt két fülesével szemben, a 24-bites Hi-Res hangzás azonban abszolút pluszpont, és az is, hogy a Huawei készülékekhez is tökéletesen kapcsolódik  más gyártó eszközeire pedig ingyenesen tölthető a Huawei AI Life app, melyben teljesen személyre szabhatjuk a zenehallgatási élményt. 

Ön maximum hány ezer forintot költene egy vezeték nélküli fülhallgatóra?

  • 3009
    10-50 ezer.
  • 1229
    Semennyit, nincs ilyenre szükségem.
  • 574
    50-80 ezer.
  • 540
    Akár 120 ezernél is többet.
  • 348
    80-120 ezer.

(Borítókép: Gábor Zoltán / Index)

Rovatok