Index Vakbarát Hírportál

Új márkát jelentett be az autópiacra belépő Sony

2023. január 5., csütörtök 07:35

A Honda és a Sony a 2023-as Nemzetközi Szórakoztatóelektronikai Kiállításon (CES) bejelentette, hogy közösen fejlesztett autójukat az Afeela márkanév alatt fogják értékesíteni a világ számos pontján.

A márkanév leleplezése mellett a vállalatok egy új prototípust is bemutattak Las Vegasban, amely egy készülő szériamodell előfutára. Az előrendelések a tervek szerint 2025 első felében kezdődnek, az értékesítés pedig még ugyanabban az évben megkezdődhet.

A vállalatok árultak el sok konkrétumot, de elmondták, hogy azért választották az Afeela nevet, mert az szerintük kifejezi a Sony Honda Mobility által figyelembe vett mobilitási élmény középpontjában álló életérzést.

Sony x Honda

I’m all in #Afeela pic.twitter.com/RbjNAE9407

— @MF_Brown (@MF_Brown) January 5, 2023

A prototípus áramvonalas dizájnnal rendelkezik, és sokkal inkább tűnik sorozatgyártásra késznek, mint a három évvel ezelőtt bemutatott Vision-S-koncepció. Az autó több mint 40 érzékelővel van felszerelve, hogy képes legyen a minél magasabb szintű önvezető képességre. Több szakértő is megjegyezte, hogy az Afeela-prototípus úgy nézett ki, mint egy Porsche 911 és a Lucid Air keveréke.

Az új autómárka más prémium-autógyártókkal, például a Mercedes-Benzzel, a BMW-vel, a Volvóval és az Audival kívánja felvenni a versenyt – írja a The Verge.

A Sony elmondta, hogy a kocsihoz nyújtott szoftverével várhatóan előfizetéses szolgáltatásokat kínál majd, így a jármű tulajdonosainak valószínűleg havi díjat kell fizetniük bizonyos funkciók eléréséhez.

Rovatok