A vízidisznók, vagy kapibarák a világ legnagyobb rágcsálói, és ahogy a név hasonlósága is sugallja, a tengerimalacok rokonai. Imádnak a vízben hűsölni, vízinövényekkel táplálkoznak, és 50 kilósnál nagyobb súlyt is elérhetnek.

Dél-Amerikában, az amazóniai esőerdőkben honos és a helyi konyhák kedvelik a húsát, ami probléma, mert nagyböjt alatt negyven napig tilos húst, tejterméket és tojást enni. Venezuela egyházi vezetése a komoly társadalmi problémára reagálva a XVI. és XVIII. század között a Vatikánnal folytatott levelezésben kérte, hogy a rágcsálót nyilvánítsák hallá, mivel vízben él, hártyás a lába és halízű a húsa.

A nagyböjt a keresztény hagyomány különböző jelentős eseményeinek emlékét őrzi, Jézus pusztában töltött ideje mellett a 40 napig tartó vízözön emlékét is. Hétköznapi logikával is belátható, hogy az őserdőben jakuzzizó vízidisznó nem volt érintett az özönvíz kihívásaiban.

A katolikus egyház meghallgatta a venezuelaiak kérését és 1784-ben hivatalosan is hallá nyilvánította a kapibarát, ami azóta a is kedvelt nagyböjti fogás. A XVII. században hasonló döntés született a szintén vízi életmódot folytató hódokkal kapcsolatban is. 

Míg a hódot pörköltként vagy füstölve fogyasztják, a kapibara húst sózzák és szárítják. Akik megkóstolták, úgy nyilatkoztak, hogy életmódja miatt érezhető ízén a halakéra emlékeztető mocsáríz, ami keveredik a vörös húsokra jellemző ízekkel.

A kapibaráknak a hallá válás majdnem a halált jelentette és vadon élő populációjukat majdnem teljesen kiirtották. A veszélyeztettségből csak az állami közbelépés és viszonylag szapora természetük miatt menekültek meg.

(Atlas Obscura)