Index Vakbarát Hírportál

Megtalálhatták a gyógymódot az egyik legrettegettebb betegségre

2023. március 18., szombat 18:38

Egy nő, akin őssejt-transzplantációt végeztek a rákos megbetegedése miatt, még a HIV-fertőzéséből is „kigyógyult” öt évvel a kezelését, valamint a gyógyszeres kezelés abbahagyását követően – állítják a kutatók.

A csak „New York-i betegként” emlegetett nőnek őssejt-transzplantációra volt szüksége, miután az orvosok akut leukémiát diagnosztizáltak nála – olvasható a Cell című tudományos folyóiratban közölt beszámolóban. Azon viszont a tudósok is meglepődtek, hogy közel öt évvel a transzplantáció után a nő „kimutathatatlan HIV-RNS-szintet” produkált a jelentés szerint,

vagyis elképzelhető, hogy kigyógyult a betegségből. 

A nő úgy döntött, hogy 30 hónappal a transzplantáció után abbahagyja a HIV-gyógyszer szedését, hogy lássa, vajon ki lehet-e gyógyulni a betegségből – áll a jelentésben. A kezdeti gyógyszeres szünet mindössze 13 napig tartott, miután a Covid–19-járvány fellángolása miatt ismét vissza kellett térnie a nőnek a gyógyszeres kezeléshez. Kilenc hónappal később azonban újra leállt a gyógyszer szedésével, és az azt követő 18 hónapban szintén kimutathatatlan maradt a szervezetében a vírus jelenléte. 

„A »kimutathatatlanság« azt jelenti, hogy a terheléses vizsgálatkor az antigéneket nem lehet már kimutatni. Amikor ez bekövetkezik, akkor a betegség már nincs hatással az ember egészségére, és nem fertőző másokra nézve a beteg. Tehát megszűnik a fertőzés átvitele szexuális úton, fecskendőmegosztás útján, valamint terhesség, szülés és szoptatás alatt” – áll az amerikai járványügyi hivatal, a CDC közleményében.

Még nem biztos, hogy végleges a gyógyulás

„Ezt inkább nevezzük lehetséges gyógyulásnak, mint végleges gyógyulásnak – alapvetően egy hosszabb követési időszakra várunk” – mondta Dr. Yvonne Bryson, a Los Angeles–Brazília AIDS-konzorcium igazgatója a UCLA-n és az esetet felügyelő orvosok egyike egy szerdai sajtótájékoztatón a LifeScience szerint. 

A tudósok szintén inkább „hosszú távú remisszióban lévő” HIV-páciensekre hivatkoznak gyógyultak helyett, mert még mindig nem világos, hogy ezek az eredmények mennyire tartósak – számolt be korábban az Insider. Deborah Persaud, a Johns Hopkins Egyetem Orvosi Karának gyermekgyógyász-professzora és a nő esetjelentésének társszerzője elmondta, minél tovább képes a nő rákmentes maradni, annál valószínűbb, hogy a HIV-vírus a vérében nem fog visszatérni olyan szintre, ami veszélyes lehet számára.

A mostani jelentés egy hónappal az után született, hogy egy másik kutatócsoport szerint egy németországi férfi felgyógyulhatott a HIV-ből, miután 10 évvel korábban ugyancsak csontvelő-átültetésben részesült a leukémiája miatt. 

Rovatok