Index Vakbarát Hírportál

Jön a világ első hagyományos felépítésű elektromos repülőgépe

2023. március 21., kedd 12:45

A fel-le közlekedő elektromos repülők után teljesen elektromos gépek szállhatnak fel néhány éven belül. A hat ember szállítására alkalmas gépek a légi forgalmi rendszerbe is beilleszthetők lesznek.

Az amerikai székhelyű Beta Technologies a légitaxi-projektje részeként már évek óta tesztel egy merev szárnyú, elektromos repülőgépet, amely a most bejelentett a CX300 típus alapja lesz – írja a Fightglobal hírei alapján az Airportal.hu.

A csupán helyből fel- és leszállni képes légi járművekkel (eVTOL) szemben ezek a gépek minden további nélkül beilleszthetők a mostani légi forgalmi rendszerbe is – tehát ugyanazt tudják majd, mint minden más, hagyományos repülőgép, csak közben teljesen elektromos meghajtással üzemelnek.

A gép várhatóan 15 méteres szárnyfesztávolsággal rendelkezik majd, és a pilótán kívül öt utast szállíthat.

A cég abban reménykedik, hogy a CX300-as 2025-ben megszerezheti a típustanúsítványt, és az ügyfelek ekkor már megkaphatják az első gépeket is. Három megrendelő már be is jelentkezett a csodarepülőre.

A CX300-assal párhuzamosan a Beta a 465 kilométeres hatótávolsággal rendelkező, helyből fel- és leszálló légi taxiján is dolgozik.

Rovatok