Index Vakbarát Hírportál

Egymásnak mentek a kutatók a Stonehenge miatt

2023. március 25., szombat 06:45

Egy új tanulmány szerint elhibázott és téves az az elmélet, miszerint Stonehenge naptárként szolgált volna. Alternatív magyarázattal ugyanakkor nem szolgáltak, amit ki is kért magának a naptárelmélet szerzője.

A tanulmány szerzői szerint az az elképzelés, miszerint a legendás wilshire-i emlékmű az év napjainak követésére szolgált volna

teljesen megalapozatlan, erőltetett értelmezéseken és analógiákon alapul.

A szerzők – Giulio Magli Polit és Juan Antonio Belmonte egyetemi professzorok – meglátása szerint „Stonehenge egy elképesztően összetett műemlék, amelyet csak úgy lehet megérteni, ha figyelembe vesszük a környezetét és több évszázados történetének teljes kronológiáját”.

A 2022-ben publikált naptárelmélet mögött álló brit kutató, Timothy Darvill professzor nem hagyta szó nélkül a kemény kritikát. A cáfolatot a következtetés nélküli, tájékozatlan eszmefuttatás klasszikus példájának nevezte.

Darvill szerint Stonehenge óriási homokkőlapjai – az úgynevezett sarsenek – egy-egy napot jelképeztek egy hónapban, olyan hatalmas időmérő eszközként funkcionálva, mely képes volt az ókori Egyiptom mintájára a csillagászati év 365 és 1/4 napját lekövetni.

Úgy gondolja, hogy az egész építmény egy 30 napból álló hónap reprezentációja, melyben a külső körben található kövek jelzik az egyes napokat.

A brit kutató a Daily Mail online kiadásának így nyilatkozott:

Könnyű azt állítani, hogy valaki téved, de mi a bizonyítékuk? És pontosan hogyan értelmezik a kövek elrendezését a Stonehenge-nél?

Az Index február elején számolt be róla, hogy megnyitották a Thornborough Hengest, az „északi Stonehenge”-ként is emlegetett újkőkori komplexumot. A kulturális örökségvédelemmel foglalkozó brit kormányhivatal, a Historic England tájékoztatása szerint mindez úgy válhatott lehetségessé, hogy lemondott a területről az a cég, amely kőfejtőt működtetett ott.

(Borítókép: Stonehenge. Fotó: Matt Cardy / Getty Images)

Rovatok