Index Vakbarát Hírportál

Figyelmeztetést adott ki az Europol a bűnöző mesterséges intelligencia miatt

2023. március 30., csütörtök 08:48

Az Európai Rendőrségi Hivatal szerint csak nehezen lehet megkülönböztetni az emberek és a ChatGPT által készített szövegeket, így az a bűnözésre is alkalmas lehet. Nemes Dániel kiberbiztonsági szakértő azonban úgy véli, nincs szükség új védekezési modellekre a mesterséges intelligencia miatt.

Korábban beszámoltunk róla, nyílt levélben követeli a mesterséges intelligenciák fejlesztésének felfüggesztését több mint 1000 szakember. A levél aláírói között szerepel Elon Musk, Steve Wozniak, a Meta és a Google munkatársai.

kezdeményezés amellett, hogy a fejlesztés felfüggesztésére szólítja fel a területen tevékenykedő cégeket, úgy fogalmaz, ha ezt mégsem tartanák be önként, akkor az állami hatalommal kellene kihirdetni és betartani a moratóriumot. Majd hozzátették, hogy nem a fejlesztések leállítását, hanem a hatalmas és veszélyes verseny korlátozását kérik.

Az Europol szerint azonban más probléma lehet a ChatGPT-vel, szerintük egyre nehezebb különbséget tenni a mesterséges intelligencia és az ember által írt szövegek között.

Emiatt pedig workshopokat terveznek szervezni, valamint megkezdik az érdekelt felek bevonását azért, hogy felvilágosítsák őket a ChatGPT és más nyelvi modellek bűnözők általi felhasználási mechanizmusokról.

Nem gondolom, hogy új védekezési módszereket kéne bevezetni

– jelentette ki Nemes Dániel az ATV Híradónak, majd kiemelte, hogy a kiberbűnözés ellen már léteznek védekezési módszerek.

A különbségek a korábbi esetek és a mesterséges intelligencia (MI) között, hogy sokkal gyorsabban dolgozik az MI az embereknél. Így a támadások jelentős részéhez már elég lehet egy szoftverrendszer.

Elveszik a munkát?

Gyakran lehet hallani, hogy a mesterséges intelligencia fejlődésével veszélybe kerülhetnek munkahelyek az emberek számára, de a kibertitok-jövőkutató, Keleti Arthur szerint emiatt nem kell aggódni.

Az embereknek azt kell megszokniuk, hogy ezzel együtt kell élni, a gép és az ember együtt kell hogy dolgozzon

– mondta a jövőkutató a Híradó stábjának.

Szerinte ugyan rengeteg folyamatot nemcsak automatizálni tudnak, hanem bizonyos helyzetekben esetleg még javaslatokkal is tudnak élni vagy gyorsabban fel tudnak dolgozni dolgokat, de ez nem jelenti azt, hogy elvenné az emberek munkáját, inkább csak átformálja azt.

(Borítókép: Frank Rumpenhorst / picture alliance / Getty Images)

Rovatok