A csillagközi por tele lehet az élet nyomaival.
Az emberiséget régóta izgatja a kérdés, hogy lehetséges-e értelmes élet más világokon. A tudomány serényen kutatja ennek nyomait: szerves molekulákat keresünk exobolygók légkörében, vagy egyenesen technikai civilizáció nyomait figyeljük infravörös fény, gravitációs hullámok vagy űrbéli megastruktúrák formájában.
A Tokiói Egyetem professzora, Tomonori Totani szerint van még valami, amit nem próbáltunk: idegen élet biológiai nyomait felkutatni itt, a Földön.
A dinoszauruszok és a földi élet 75 százalékát letaroló Chicxulub aszteroida nem csak százméteres megacunamit okozott. A kozmikus léptékben aprócska, tíz kilométer átmérőjű aszteroida kinetikus energiája 72 teratonna TNT robbanásának felelhetett meg, ami körülbelül kétezerszerese a hidegháború teljes globális nukleáris arzenálja hatóerejének. Ez az energia bőven elegendő volt ahhoz, hogy jó pár brontoszauruszt egészben vagy még inkább porlasztott formában a világűrbe repítsen. 25 ezer milliárd tonna anyagot juttatott a Föld légkörébe, és teljesen biztos, hogy ebből jutott a Holdra és a Naprendszer más pontjaira is. Mivel azonban a becsapódás helye a tenger volt, dinóknál jóval nagyobb mennyiségben hagyhatta el a bolygót meszes tengeri üledék.
Ehhez hasonló és kisebb becsapódások a Föld történetében többször is bekövetkeztek, amiből egyrészt arra következhetünk, hogy teleszórtuk biológiai nyomokkal a Tejútrendszert, másrészt feltételezhetjük, hogy ez más lakható bolygó esetében sem történt másképp.
Az International Journal of Astrobiology hasábjain megjelent cikkében Totani a fentihez hasonló gondolatmenet végén arra jut, hogy a világűr idegen élet mikroszkopikus nyomait tartalmazó porszemekkel van tele. Mivel a Föld légkörébe 100 tonna por kerül az űrből naponta, minden bizonnyal idegen élet nyomait hordozó is van ezek között a tenger mélyén vagy az Antarktisz jege alatt.
Totani, akit alapvetően az élet eredete foglalkoztat, úgy gondolja, hogy egyes porszemek belsejében felfedezhetjük más csillagrendszerekből származó mikroszkopikus élőlények maradványait.
Ezzel természetesen képbe kerül a pánspermia-elmélet, amely szerint a földi élet is idegen organizmusokkal érkezett a Földre. Tudományos berkekben ez nem kedvelt elképzelés, mert kissé alábecsüli a világűr barátságtalan természetét. Az idegen élet csírájának több millió évig kellene kibírnia a kozmikus sugárzást, és utána a végén a légkörbe érkezés hőhatását is.
Az a benyomásom, hogy a pánspermia lehetséges a Naprendszeren belül, mert tudjuk, hogy vannak Marsról származó meteoritok a Földön. Ugyanakkor nincs rá szükség a földi élet keletkezésének megmagyarázásához
– vélekedett Totani.
A porszemek felismerése azonban nem könnyű feladat. A japán kutató szerint eleve kezdhetnénk azzal, hogy az űrben gyűjtünk mintákat, vagy biológiai zajtól mentesebb, érintetlen helyeken keresünk, mint az Antarktisz. A Déli-sark ugyan könnyebben elérhető, mint az űr, ha az idegen életforma hasonlít a földihez, az űrben tisztább a helyzet.
Elméletben az összetétel és izotóparányok teljesen mások, mint a földi por esetében, és ha a mikrofosszíliák teljesen mások, mint a Földön, könnyű lehet megkülönböztetni. De összességében a legjobb mód mégis űrben elhelyezett detektorokkal gyűjteni ezeket
– mondta Totani.
Mindez elméleti felvetés, a módszertan és a tényleges porszemvadászat a jövő zenéje. Eközben Avi Loeb, a harvardi professzor, aki azzal vált híressé, hogy különc módon potenciális földönkívüli technikának nevezte a csillagközi térből érkező Oumuamua objektumot, hamarosan megkezdheti egy Naprendszeren kívülről érkezett meteor felkutatását a Csendes-óceánban. Loeb gondolkodása érdekes párhuzamot mutat Totaniéval, csak ő biológiai nyomok helyett űrben elszórt technikai maradványokban gondolkodik.