Az ősi, maja naptár 819 napos ciklusának pontos működése azóta rejtély, hogy a kutatók a 40-es években felfedezték. A Tulane Egyetem munkatársai egy olyan trükkel próbálkoztak, amivel eddig más nem: kibővítették a naptárt.

Bár korábbi kutatások bolygókeringéssel igyekeztek egyeztetni, a négy részre osztott, színkódolt naptár nem elég hosszú, hogy kitöltse a látható bolygók keringési idejét. Húsz 819 napos periódusra bővítve azonban egy olyan minta rajzolódik ki, amiben a látható bolygók keringése a helyére kerül a nagyobb, 819-napos kalendáriumban

– írták.

Ez azt jelenti, hogy a maják a bolygók együttállásai alapján a modern kor tudósait is ámulatba ejtő, 45 éves egységekké összeálló naptárt készítettek.

A kiindulópont a Merkúr majdnem 117 napos keringésével pont hétszer fér el a 819 napos alapciklusban. A Vénusz hétszer kerüli meg a Napot öt 819 napos periódus alatt. Hat 819 napos év alatt 13 keringést végez a Szaturnusz, a Jupiter pedig 19 ilyen ciklusba fér bele 39 keringés során. A naptár a Marssal válik teljessé, amely 780 napos keringési ideje alatt 21 kört tesz meg a Nap körül a hússzor 819 nap alatt. 

Az együttállások az új, 20 ciklusra bővített rendszerben végre ugyanoda kerülnek. Mindezt némiképp alátámasztja, ha tudjuk, hogy a maják nem tízes, hanem húszas számrendszerben számoltak.

A több korábbi közép-amerikai civilizáció naptárain alapuló maja naptár legutóbb 2012-ben került az érdeklődés középpontjába, amikor az ősnaptár időszámításának végével többen a világvége érkezésére számítottak. Ez ugyan nem következett be, de kétségtelen, hogy az azóta eltelt évtized a korábbiaknál jóval nyomasztóbban alakult.

(Popular Mechanics)