A szárazföldi állatok nemcsak abban különböznek a vízben élőktől, hogy mászkálnak, hanem abban, hogy pislognak is. A halak többségénél a pislogáshoz szükséges szemhéj is hiányzik, mivel nincs is rá szükségük: nedvesen és tisztán tartja a szemüket a víz, amelyben élnek.

A halak egy különös csoportja azonban nemcsak kimegy a szárazföldre, de pislogni is szokott. Ők az iszapugrók, akiken a pislogás evolúcióját vizsgálja a tudomány.

Az állatok számos okból pislognak. Segít, hogy a szemünk tiszta és nedves maradjon, megvédi a szemet a sérüléstől. A pislogást ráadásul kommunikációra is használjuk. Az iszapugrók segítségével bepillantást nyerhetünk abba, hogy miként és miért fejlődött ki a pislogás mint viselkedés, amikor a halak elhagyták a vizet.

– mondja Thomas Stewart, a Pennsylvaniai Egyetem biológusa.

Az első négylábú élőlények 375 millió évvel ezelőtt jelentek meg a szárazföldön. Az új életmódhoz rengeteg alkalmazkodásra volt szükség: új végtagokra, új mozgásformákra, új érzékszervekre. Az őskorból maradt fosszíliákban nem maradtak meg a szemhéjak, a tudósok így azokhoz az állatokhoz fordulnak, akik ma is a víz és a föld határán élnek.

Stewart és kollégái iszapugrók életét vizsgálták és rögzítették nagy sebességű kamerákkal.

Az állatvilágban a pislogásnak sokféle módja létezik, az iszapugróké egy igazi kezdetleges megoldás. Szemei a fejük tetejéből emelkedik ki, a békákhoz hasonlóan, és a pislogáshoz az egész szemet visszahúzzák a fejben található szemgödörbe. Amikor a szem teljesen visszahúzódott, egy pillanatra bezáródik felette egy bőrredő.

Az iszapugrók pislogása a már meglévő izmok működésének átrendeződésével és egy új szövet, a bőrfedő megjelenésével alakult ki

– magyarázza Brett Aiello, Stewart kutatótársa.

Ez azért érdekes eredmény, mert ezen látható, hogy miként alakul ki egy összetett viselkedés egy kezdetleges rendszerből. Nincs szükség sok evolúcióra, az iszapugróknál csak a meglévő dolgok működése módosult kicsit.

– tette hozzá.

A szakemberek a pislogás okát is vizsgálták. Az iszapugrók a vízben nem pislogtak, csak ha valami a szemükhöz ért – a szárazföldön annál inkább. A tudósok arra gyanakodtak, hogy a levegő szárító hatása állhat a háttérben, ezért egy kísérlet során fokozták a légmozgást. Az állatok ilyenkor nemcsak többet pislogtak, de többet hemperegtek az iszapon – így védekeznek a bőrük kiszáradása ellen. A pislogás tehát a szemek nedvesítését szolgálta, úgy is, hogy ezek az élőlények nem rendelkeznek könnymiriggyel vagy könnycsatornával, csak a bőrük nedvességéből képzett filmet frissítik a látószervükön. Különböző puha eszközökkel érintve megállapították továbbá, hogy a pislogás a szem fizikai védelmét is szolgálja.

Az amerikai tudományos akadémia lapjában, a PNAS-ben megjelent kutatás megállapította, hogy a pislogás kialakulása egyértelműen a szárazföldre lépés folyamatának egyik mozzanataként fejlődött ki.

(ScienceAlrt)