Az 1950-es években, amikor úgy tűnt, hogy a Szovjetunió az élen jár az űrversenyben, amerikai tudósok egy bizarr tervet dolgoztak ki: a Hold felszínén történő atomrobbantással akarták megrémíteni a szovjeteket.
Mindezt a BBC idézte fel egy cikkben, amelyben részletesen bemutatták a projektet. Mint írták, amikor Neil Armstrong 1969-ben rálépett a Hold felszínére, az a történelem egyik legemlékezetesebb pillanata volt. De mi történt volna, ha a Holdat, amelyre Armstrong lépett, hatalmas kráterek csúfították volna, és a nukleáris bombázás hatásaitól lett volna mérgezett?
Erről a projektről szól az a dokumentum, amely eredetileg titkosítva volt, de az utóbbi években nyilvánosságra hozták a tartalmát. Első olvasatra a címe − A Study of Lunar Research Flights, Vol 1 (Kutatási repülések a Holdra, 1. rész) − bürokratikusan és békésen hangzik, könnyedén figyelmen kívül lehet hagyni.
És valószínűleg ez volt a lényeg.
A borítón azonban a dolgok már egy kicsit másképp festenek. A közepén egy atomot, egy atombombát és egy gombafelhőt ábrázoló pajzs díszeleg − az új-mexikói Kirtland légi bázison található Légierő Különleges Fegyverek Központjának emblémája, amely kulcsszerepet játszott a nukleáris fegyverek kifejlesztésében és tesztelésében.
Alul a szerző neve olvasható: L. Reiffel, azaz Leonard Reiffel, aki Amerika egyik vezető atomfizikusa volt. Együtt dolgozott Enrico Fermivel, a világ első atomreaktorának megalkotójával, akit az atombomba atyjaként emlegetnek.
Az A119-es projekt egy szigorúan titkos terv volt, amelynek keretében egy hidrogénbombát felrobbantottak volna fel. A hidrogénbomba sokkal pusztítóbb volt, mint az 1945-ben Hirosimára ledobott atombomba, és az akkori nukleáris fegyverek tervezésének legújabb állomása volt. Az atombomba alapelve a radioaktív maghasadáson alapul, míg a hidrogénbombáé egy ezzel ellentétes folyamaton, a magfúzión.
Utóbbiban a hidrogénatomok héliumatomokká egyesülnek, és a reakció hatására hatalmas mennyiségű energia szabadul fel. A Napban és a többi csillagban is ez a folyamat zajlik le. Reiffel, akit a légierő magas rangú tisztjei kértek fel a projekt „gyors végrehajtására”, 1958 májusa és 1959 januárja között számos jelentést készített a terv megvalósíthatóságáról.
Hihetetlen, de az egyik tudós, aki lehetővé tette ezt a szörnyű tervet, Carl Sagan volt. A projekt létezésére is általa derült fény az 1990-es években, mert Sagan megemlítette, amikor egy egyetemi tanári állásra pályázott.
Bár a Holddal kapcsolatos néhány kezdetleges tudományos kérdés megválaszolásában segíthetett volna, az A119-es projekt elsődleges célja az erőfitogtatás volt. A bomba a tervhez pont stimmelő nevű terminátorvonalon − a Hold világos és sötét oldala közötti határon − robbant volna fel, hogy olyan fényes villanást hozzon létre,
amelyet bárki, de különösen a Kremlben tartózkodók szabad szemmel is láthattak volna.
A légkör hiánya azt jelentette, hogy a robbanás nem jár gombafelhő képződésével.
A BBC szerzője szerint egyetlen meggyőző magyarázat létezik egy ilyen szörnyű terv felvetésére − és a motiváció valahol a bizonytalanság és a kétségbeesés között van. Mégpedig az, hogy az amerikaiakat rendkívüli módon aggasztotta, hogy a Szputnyikot egy szovjet interkontinentális ballisztikus rakéta tetejéről indították el.
Az 1950-es években nem úgy tűnt, hogy Amerika megnyeri a hidegháborút. Az Egyesült Államokban a politikai és a közvélemény úgy vélte, hogy a Szovjetunió előrébb jár nukleáris arzenáljának növekedésében, különösen a nukleáris bombázók és a nukleáris rakéták kifejlesztésében és számában.
1952-ben az USA felrobbantotta az első hidrogénbombát. Három évvel később azonban a szovjetek sokkolták Washingtont azzal, hogy felrobbantották a sajátjukat. 1957-ben még ennél is előremutatóbbat tettek, és a Szputnyik–1, az első mesterséges műhold Föld körüli pályára állításával átvették a vezetést az űrversenyben.
Ráadásul az Egyesült Államok saját kísérlete egy mesterséges hold felbocsátására az eszköz felrobbanásával végződött. A Vanguard rakéta pusztulását világszerte bemutatták.
Még ugyanebben az évben amerikai újságok egy magas rangú hírszerzési forrásra hivatkozva arról számoltak be, hogy „A szovjetek H-bombát lőnek a Holdra a forradalom évfordulóján, november 7-én”, majd ezt olyan jelentések követték, amelyek szerint a szovjetek már tervezik egy nukleáris fegyverzettel ellátott rakéta indítását az égitest ellen. Mint más hidegháborús pletykáknak, ennek is nehéz megfejteni az eredetét.
2000-ben Leonard Reiffel is megszólalt a projektről. Megerősítette, hogy a dolog „technikailag megvalósítható”, és hogy a robbanás látható lett volna a Földről. Az érintetlen holdi környezet elvesztése a tudósok aggodalmai ellenére kevésbé aggasztotta az amerikai légierőt.
Az A119-es projekt egyike volt a Szputnyikra adott válaszként felmerült számos ötletnek, amelyek között szerepelt a Szputnyik lelövése is. Nos, amit végül tettek, az az volt, hogy pályára állították a saját műholdjukat, ami eltartott egy kis ideig, de ezt a projektet némileg komolyan folytatták, legalábbis az 1950-es évek végéig. Ez érdekes betekintést nyújt az akkori amerikai gondolkodásmódba. A versenyre való törekvés, hogy valami rendkívül lenyűgözőt hozzanak létre. Azt hiszem, ebben az esetben a lenyűgöző és az elborzasztó egy kicsit túl közel állt egymáshoz
− mondja Alex Wellerstein nukleáris technológiával foglalkozó tudománytörténész.
Az A119-es projekt legtöbb részletét még mindig titok övezi. A jelek szerint a dokumentumok közül sokat megsemmisítettek. A végső tanulság talán az: soha ne tegyünk félre egy semmitmondó nevet viselő kutatási dokumentumot anélkül, hogy előbb elolvasnánk.
(Borítókép: Komka Péter / MTI)