Index Vakbarát Hírportál

Nagy változások jönnek a Facebookra és a Messengerbe is

2023. május 16., kedd 11:10

A Mark Zuckerberg által vezetett Meta Inc. sem marad ki a mesterségesintelligencia-őrületből, nemrégiben ugyanis bejelentették, hogy azt a legtöbb platformjukba integrálják – elsősorban a hirdetéskezelőbe.

Nemrégiben ledobta a Meta a bombát, bejelentették ugyanis, hogy hamarosan teljesen új, mesterségesintelligencia-alapú megoldásokkal segítik a Facebookon és Instagramon hirdetőket.

Az egyik új funkció lehetővé teszi például a márkák számára, hogy ugyanazon szöveg különböző változatait generálják különböző célközönségek számára, miközben a hirdetés alapvető üzenete nem változik. Egy másik funkció különböző assetek létrehozásában segít, míg a vállalat harmadik megoldása a különböző képarányú vizuális anyagok létrehozásában, például közösségi posztok, történetek vagy rövid videók, például Reelsek létrehozásában segít.

A vállalat elmondása szerint a funkciók egy része már elérhető néhány előzetesen kiválasztott hirdető számára, a tesztidőszak lezárultával pedig még több hirdető számára teszik elérhetővé.

Jelenleg a hirdetők egy kis csoportjával dolgozunk együtt, hogy gyorsan összegyűjtsük a visszajelzéseket, amelyek segítségével még jobbá tudjuk tenni ezeket a szolgáltatásokat. Júliusban megkezdjük a hozzáférés fokozatos kiterjesztését több hirdetőre, terveink szerint pedig még az idei év folyamán véglegesen beépítjük az új funkciókat a termékeinkbe

– olvasható a Meta által publikált blogbejegyzésben. Azt, hogy a vállalatnak milyen egyéb tervei vannak a mesterséges intelligenciával, még nem tudni, ha azonban tippelnünk kellene, nem kell már olyan sokat várnunk, hogy a Facebookba vagy a Messengerbe is megérkezzen egy ChatGPT-hez, Google Bardhoz vagy Bing AI-hoz hasonló MI.

(Borítókép: Gabby Jones / Bloomberg / Getty Images)

Rovatok