Index Vakbarát Hírportál

Egyre többen vágynak vissza az internet előtti időkbe

2023. június 24., szombat 17:51

Egy friss közvélemény-kutatáson a többség minden megkérdezett korosztályban nosztalgiát érzett a digitalizáció előtti világ iránt, de az eredménynek voltak meglepő oldalai is.

Az amerikaiak visszavágynak az internet előtti, egyszerűbb időkbe – derült ki a Harris Poll közvélemény-kutató felméréséből. A Fast Company által közölt adatok szerint leginkább az X generációban (az 1965 és 1980 között születettekben) és a millenniumi generációban (1981-től 1996-ig születettek) erős a nosztalgia: 77 százalékuk szeretne újból az internet és az okostelefonok elterjedése előtti világban élni.

Ez nem véletlen, hiszen az X generáció szülöttei és az idősebb millenniumiak az utolsók, akiknek világos emlékeik lehetnek a közösségi média előtti időkről. 

A felmérés különös eredménye, hogy az ezredforduló után születettek 63 százaléka is egyetértett azzal, hogy jó lenne visszatérni az analóg civilizációhoz. Meglepő módon a második világháború után született idősebb generáció hajlott legkevésbé arra, hogy a múltba forduljon, ők csak 60 százalékban kívánkoztak vissza a digitalizáció előtti világba.

Mindez valószínűleg tisztán nosztalgia, mivel a megkérdezettek 90 százaléka azt mondta, hogy nyitott az új technikára, és a felük használja is ezeket közeli ismerőseit követve.

Ugyanakkor a fiatalok voltak a legpesszimistábbak az új technológiával kapcsolatban: 57 százalékuk úgy vélte, hogy ezek inkább megosztják az embereket, mintsem összekötik őket.

Élet az ántivilágban

Az említett, internet előtti világ működését dolgozta fel a Slate cikke, amelyben mai fiatalokat szembesítettek azzal, hogy a 2000-es évekig munka mellett lehetett például mesterdiplomát szerezni. Mint kiderült, mai szemmel már érthetetlen, hogy volt ez fizikailag lehetséges.

Pár évtizede az emberek nem foglalkoztak e-mailekkel, hanem élték az életüket, miután a munkahelyükön letették a műszakot. Egy amerikai munkavállalók körében végzett felmérés mutatja, hogy mennyit változott a világ. A korábbi nyolcórás munka helyett 2021-ben az emberek 11 órát töltöttek a munkahelyük hálózati szolgáltatásain lógva.

A visszamlékezésekből kirajzolódott, hogy a munka utáni időt az emberek intenzív szocializációval, táncórával, csoportos moziba járással töltötték, és ezekre a programokra akkor is eljártak, ha fáradtak voltak, és nem volt kedvük, mert aki kimaradt, azt később nem hívták.

(Fast Company, Slate)

Rovatok