A fogadás tárgya az volt, hogy mostanra tudni fogjuk-e, hogy hol lakozik a tudat. A filozófus arra fogadott, hogy nem tudjuk, és neki lett igaza.
1998-ban Christof Koch idegkutató és a David Chalmers filozófus fogadást kötöttek, hogy 25 év múlva a tudomány már ismerni fogja a az agyban a megfelelő idegsejteket és a tudat pontos helyét. Az évek elszálltak, és június 23-án megállapították, hogy a fogadást Chalmers nyerte, mivel ma sem tudjuk, honnan származik az öntudat.
Tudatnak általában az érzékszervi tapasztalásokat, a saját gondolatokat, az éntudatot és a létezés észlelését egyesítő valóságérzékelést tekintik – mint ilyen a filozófia régi alapkérdése, egyben megoldásra váró tudományos rejtély.
Igazából mindig is egy jó fogadás volt részemről és egy merész fogadás Christof részéről. Bár sokat fejlődött a terület
– mondta Chalmers a fogadásról.
Christof Koch a seattle-i Allen Agykutató Intézet vezetőjeként a 80-as évek óta kutatja az öntudat megjelenését. Az eltelt évtizedek során felfedezett bizonyos működéseket, amik
szükségesek ahhoz az érzéshez, hogy látunk, hallunk vagy akarunk valamit.
A fogadás megkötésekor friss technikai áttörések miatt Koch nagyon optimista volt. Az egyik ilyen a funkcionális mágnesrezonanciás képalkotás, vagyis fMRI megjelenése volt, amivel először lehetett bepillantani működés közben az agyba. A másik áttörés az optogenetika megjelenése volt, amivel fény segítségével tudtak aktiválni egyes idegsejteket.
Ezek a technikák nagyon fellelkesítettek. Azt gondoltam: 25 év múlva? Sima ügy!
– emlékezik Koch, aki még a Kaliforniai Műszaki Egyetem fiatal adjunktusaként kötötte a fogadást.
A fogadást ezután feledés borította, majd egy svéd tudományos újságíró, Per Snaprud interjújának felvételekor bukkant fel ismét.
Koch és Chalmers a fogadás után egyszerre kaptak támogatást a Templeton Alapítványtól. A cél egyfajta ellentétes tudományos együttműködés volt, amelyben egymásnak ellentmondó feltételezésekből kiindulva, különböző irányban haladva próbálnak megoldani egy kérdést – egyben a tudomány hasznára fordítani a rivalizálást.
A kísérletek két feltételezést vizsgáltak: az egyik az úgynevezett integrált információs elmélet, a másik a globális hálózati elmélet. Előbbi azt feltételezi, hogy a tudatosság központja egy adott agyi terület, ahova a különböző információk beérkeznek. Utóbbi ellenben egy különböző központokat összekapcsoló hálózati funkciónak tekinti a tudatot. A kérdés tehát, hogy a tudat centralizált vagy inkább decentralizált.
Az elméletekhez tartozó kísérleteket hat független laboratórium végezte el az előre megszabott protokollok alapján. Az eredmény még szakmai értékelésre vár, de tudható, hogy a kísérletek egyik elméletet sem támasztották alá.
Mindkét elméletet felül kell vizsgálni, de más-más mértékben
– mondta Lucia Melloni, a frankfurti Max Planck Intézet agykutatója. „Ami az integrált információs elméletet illeti, valóban találtunk a hátsó lebenyben olyan területeket, amik hosszabban tárolnak információkat” – mutatott rá Melloni, hozzátéve, hogy ez a terület azonban nem szinkronizálódott más agyi területekkel.
A globális hálózati elmélettel kapcsolatban is találtak tudatossághoz köthető aspektusokat, de a tudatot egyetlen adássá fűző állandó rendszert nem láttak. A globális hálózati elmélet összességében kicsit gyengébbnek mutatkozott, mint az integrált információs teória, de ez még nem jelenti, hogy utóbbi igaz, előbbi pedig nem. Melloni szerint inkább a kísérletek fényében kellene újragondolni a feltételezéseket.
Koch jelenleg a két feltételezést vizsgálja állati agyakon, Chalmers közben két másik teóriát értékel.
Hogy ne maradjon senkiben hiányérzet, rögzítjük a tétet is:
a két tudós egy rekesz borban fogadott.
Koch kelletlenül, de beismerte, hogy elveszítette a fogadást, és átnyújtotta a rekeszt. Ezt követően úgy határoztak, hogy az életkorukba még éppen belefér további huszonöt év, ezért újból megkötötték a fogadást.
(Nature)