Index Vakbarát Hírportál

Kész a Vissza a jövőbe repülő autója

2023. július 3., hétfő 07:54

A kaliforniai székhelyű Alef Aeronautics bemutatta repülő autóját, ami engedélyt is kapott a légi közlekedésre. Az amerikai repülő autó gyártója 298 520 dolláros fogyasztói áron kínálja majd a teljesen elektromos Model A-t, ami iránt már rengeteg magánszemély és cég is érdeklődik.

Megy, megy, megy, aztán felszáll, ha elakadna a dugóban. Így működik az Alef cég Model A-ja. Az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) törvényesen engedélyezte a gyártását ennek az áramvonalas DeLorean-kistestvérnek. (Ha még emlékszünk a Vissza a jövőbe Doki-autójára?) Tavaly tavasszal már beharangozták a DeLorean új típusát, ami sirályszárny ajtós és jövőre kezdik gyártani. Ez a modell 3,4 másodperc alatt érheti el a 96 km/h-s sebességet, a végsebessége 241 km/h lesz. Az Alef Model A-ja más, viszont szintén repül.

Korábbi kollégák

De hallhattunk már szlovák repülő autóról is, ami a maga hibrid furcsaságában is kitűnően működik, sőt engedélyt kapott a sorozatgyártásra. 2021 júniusában megtette próbaútját Nyitra és Pozsony között, és 25 perc alatt tudta le a 80 kilométeres távolságot. A járművet 1,6 literes BMW-motor hajtja.

Tavaly ősszel bemutatták a kínai elektromos repülő autót is, ami 90 percig repült Dubajban, de nem régi hír az sem, hogy a drónra hasonlító japán repülő autó is átment a teszteken.

A kaliforniai székhelyű Alef Aeronautics, az amerikai repülő autó gyártója 298 520 dolláros fogyasztói áron kínálja majd a teljesen elektromos Model A-t. A cég 2019 óta teszteli a prototípusát, a kétüléses autó pedig végre megkapta a korlátozott speciális légialkalmassági tanúsítványt. A cég szóvivője találóan úgy nyilatkozott:

Kis lépés ez a repülőknek, óriási lépés az autóknak.

A közutakra tervezett járművet függőleges fel- és leszállásra tervezték, és egy-két utas szállítására alkalmas. A Szövetségi Légiközlekedési Hivatal aktívan dolgozik az elektromos vertikális fel- és leszállási (eVTOL) járművekre vonatkozó irányelvek kidolgozásán, és az eVTOL-ok és a földi infrastruktúra közötti kapcsolódások szabályozásán.

Az FAA engedélye egyelőre korlátozza azokat a helyeket, ahol repülhet és azok a célokat is, amik miatt felszállhat.

Lesz egy kis émelygés, de megéri

Tavaly októberben a kaliforniai San Mateóban az Alef bemutatta teljes méretű sportautó-modelljét és két technológiai bemutatóautóját. A prezentáció olyannyira sikeres volt, hogy már rengeteg előrendelést kaptak az A modellre – magánszemélyek és vállalatok is érdeklődnek a repülő autó iránt.

Az A modell az utakon a Low-Speed Vehicle (LSV) kategóriába tartozik, amely az Egyesült Államok Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hatósága szabályozása szerint azt jelenti, hogy az autóra külön törvényi korlátozások vonatkoznak majd a legtöbb államban.

A repülő autó függőleges felszállási manőverei alatt és után a vezető, az utas és a környező kabin stabil marad a fülke speciálisan megtervezett, forgó kialakítása miatt.

Jim Dukhovny, az Alef vezérigazgatója azt mondta, úgy tűnik, egyre közelebb kerülnek a környezetbarát és gyors közlekedéshez. Vagyis a levegő sokkal tisztább lesz majd, a légtér viszont olyan zsúfolt, mint Az ötödik elemben, ahol Bruce Willis még vidáman taxizott. 

(Borítókép: Northfoto / Entertainment Pictures)

Rovatok