Index Vakbarát Hírportál

Rózsaszín delfint kaptak lencsevégre

2023. július 20., csütörtök 06:42

Barbie-lázban ég a világ, így nem meglepő, hogy a múlt héten egy ritka rózsaszínű delfint láttak Louisiana vizein úszkálni. Azonban a különös állatból már nagyon kevés maradt csak a vizekben.

A hazai mozikba 2023. július 20-án érkezik a várva várt film, a Barbie, de már a világ lázban ég az Oppenheimerrel egy időben bemutatásra kerülő film miatt. Ettől még persze a most lencsevégre kapott delfinek akkor is rózsaszínek lesznek, ha már lecsengett a film.

Thurman Gustin houstoni lakos Facebook-bejegyzésben osztotta meg, hogy július 12-én két rózsaszínű delfint látott Cameron Parishben, a Mexikói-öböl közelében, miközben az Old River Passnál horgászott – írja a USA Today.

Gustin videóján egy rózsaszínű delfin látható, amint rövid időre kijön a vízből, mielőtt újra alámerülne. Egyelőre nem világos, hogy Gustin milyen delfint látott, de albínó palackorrú delfineket már láttak a környéken, az egyiket elég gyakran látták ahhoz, hogy kiérdemelte a Pinky becenevet.

Greg Barsh tudós korábban a National Geographicnek elmondta, hogy az albínó delfinek genetikai mutációval rendelkeznek, ami miatt a bőrük rózsaszínűnek és fehérnek tűnik. Ez a genetikai mutáció olyan ritka, hogy a Kék Világ Intézet szerint a 20. század közepe óta csak körülbelül 20 megfigyelést jegyeztek fel.

Az Amazonas-folyami delfinek is lehetnek rózsaszínűek, de a Természetvédelmi Világalap (WWF) szerint csak édesvízben fordulnak elő. Az Amazonas és az Orinoco folyó medencéjének nagy részén megtalálhatóak Bolíviában, Brazíliában, Kolumbiában, Ecuadorban, Guyanában, Peruban és Venezuelában.

2013-ban már csak 87 darab volt belőlük Hongkongnál

Amikor 1997-ben Hongkong hivatalosan elszakadt a brit birodalomtól, és csatlakozott Kínához, az ünnepségek során a hongkongi függetlenség kabalaállata a ritka, folyami rózsaszín delfin volt.

Erős jelképes üzenete van most, másfél évtizeddel később a hongkongi állatvédők segélykiáltásainak , akik azt mondják, a faj a kihalás szélére sodródott, a legutóbbi népszámlálásuk szerint már csak 78 példány él belőle a Hongkong környéki vizekben.

A rózsaszín delfin kilátástalan helyzete néhány napja került újra a figyelem középpontjába, amikor a Facebookon elterjedt egy videó egy halott kölykét gyászoló delfinről. Szakértők szerint a kis delfin azért pusztult el, mert a vízszennyezés miatt az anyja tejével túl sok mérgező anyag került a szervezetébe.

A vízszennyezés mellett az állatokat a túlhalászat és az iparosodás miatt az élőhelyük rohamos csökkenése is fenyegeti.

Rovatok