Index Vakbarát Hírportál

Zárt ajtók mögött tesztelik az Apple mesterséges intelligenciáját

2023. július 27., csütörtök 06:44

A Siri egykori dicsfénye megkopott, de a vállalat beszáll a csevegőrobotok fokozódó piaci versenyébe.

Az OpenAI tavaly novemberben mutatta be nyelvi modelljén alapuló csevegő mesterséges intelligenciáját, a ChatGPT-t, ami ismét megnyitotta a Microsoft számára az internetes keresés és talán a böngészők piaci versenyét is. A világ legértékesebb vállalata, az Apple mélyen hallgatott ekkor, és különös módon később is. 

Úgy tűnt, hogy Tim Cookot és társulatát elkerülte a mesterséges intelligencia, kimaradnak a rettegésből, a fellángoló piaci versenyből és a potenciális haszonból is. Úgy is tűnhetett, hogy nem volt semmijük, és a cégre jellemző masszív titkolózás mögött most kezdtek sebtében dolgozni a dolgon. A legfrissebb hírek szerint annak volt igaza, aki ez utóbbira tippelt.

A Bloombergen keresztül kiszivárgott, hogy az Apple-nek azóta már van saját fejlesztésű csevegőrobotja, amit a belső rendszeren használnak, és a cég mérnökei csak Apple GPT-nek nevezik. A mesterséges intelligencia alapja egy Ajax kódnevű rendszer, ami a Google JAX gépi tanulási rendszerén alapul és a Google-felhőn fut.

Nagy túlzás lenne azt állítani, hogy az Apple-t egyáltalán nem érintette meg a mesterséges intelligencia. 2011-ben hatalmas szenzáció volt a hangvezérelt intelligens digitális asszisztensük, Siri, aminek felvásárlása gyakorlatilag Steve Jobs utolsó dobása volt. Jobs halála be is árnyékolta, de a Siri felett ezután úgy szállt el egy évtized, hogy 

nem váltotta meg a világot, hanem elfelejtődött.

Ha valamivel, akkor ezzel a tapasztalattal előrébb jár az Apple, hogy a mesterséges intelligencia csalóka vásári attrakciónak bizonyulhat. Másfelől viszont nem tudhatjuk, mi lett volna, ha kicsit jobban mögé állnak, fejlesztik, és ma is a Siri vinné az MI-zászlót – bizonyos spekulációk szerint, ha már elérkezettnek látják az időt, a Siri-fonalat felvéve lépnek majd be a piacra.

A hangvezérlés egy előfutár volt, a mesterséges intelligencia azonban ma már generatív modellekkel és csevegéssel egy összetett és ingoványos terület, ahol könnyen szerzői jogi pereket vagy hallucinációk miatt indított rágalmazási pereket kaphat a nyakába egy cég, és bölcsebb nem előreszaladni, hanem megvárni, milyen törvényeket dobnak az állam lassan őrlő malmai.

Az Apple mindenesetre továbbra is hallgat. Az AppleGPT-t a cégen belül is különleges jogosultsággal használhatják, a csevegés eredménye pedig semmilyen formában nem juthat el a külvilághoz. A vállalat mesterséges intelligenciáért felelős vezetői, John Giannandrea és Craig Federighi állítólag leghamarabb 2024-ben fognak bejelenteni valamilyen terméket.

A lényeg, hogy a közeljövőben kiegészül a mezőny, és az Apple a maga módján beszáll a mesterséges intelligenciák versenyébe az OpenAI–Microsoft, a Google és a Meta mellett és ellen.

(Ars Technica, Futurism, Zdnet)

Rovatok