A világ tudósai a recept alapján legyártották és megvizsgálták az LK-99-et, az eredmény negatív.
Ahogy arról július végén hírt adtunk, koreai kutatók szenzációs felfedezésről számoltak be: egy normál légköri nyomáson, szobahőmérsékleten, sőt a víz forráspontja felett is szupravezető anyagról. Az elektromosságot ellenállás nélkül vezető, különleges hűtést nem igénylő anyagot régóta nagyon keresi a fizika, hiszen forradalmasítaná a villamoshálózatot, a közlekedést, az elektronikát és a fúziós reaktorokat.
Ahhoz azonban, hogy az LK-99-nek nevezett anyagról bebizonyosodjon, hogy szupravezető, a világ rangos tudományos intézményeiben kellett reprodukálni. A koreai kutatók eredetileg szupravezetésre utaló jelenségeket írtak le – de már akkor is sokan óvtak a hirtelen lelkesedéstől, rámutatva, hogy a szerzők cikkeiből kirajzolódó tudományos kompetenciák nem tűntek nagyon szilárdnak.
A Sukbae Lee és Ji-Hoon Kim által a szöuli Kvantumenergia-kutató Intézetben kifőzött ólom-apatit-kvázikristályban az ellenállás váratlan bezuhanását mérték, a szürkés anyag pedig lebegett a mágneses mezőben. Az elmúlt hetekben a mellékelt recept alapján mintegy tucatnyi laboratóriumban hozták létre és mérték be az anyagot. A vizsgálatok egyértelmű eredménye, hogy az LK-99 nem szupravezető.
Ezen a ponton azt mondhatjuk, hogy eldőlt a dolog
– fogalmazott Inna Vishik, aki a Kaliforniai Egyetemen vizsgálta az anyagot.
Ahogy említettük, a fizika nagyon keresi a szupravezetőt, így maga a cáfolat sem volt triviális ügy. A Pekingi Egyetemen a reprodukcióval együtt leírták, hogy mi okozza az LK-99 különös viselkedését. Mivel a koreai szakemberek kvantumalagutakat vizionáltak, az amerikai és európai kutatók bizonyították, hogy az anyag szerkezete lehetetlenné teszi a szupravezetést – az elektronok az anyagban erősen helyhez kötöttek, ezért az szupravezető helyett
inkább kiváló szigetelő.
A stuttgarti Max Planck Intézet kutatói még tovább vitték a dolgot: az alkimisták által is használt olvasztótégely helyett az úgynevezett lebegő kristálynövesztés technikáját alkalmazva kiküszöbölték a réz-szulfid-szennyezést. A tiszta LK-99-kristályon több millió ohmos ellenállást mértek, de megállapították, hogy ferromagnetikus és diamagnetikus tulajdonságokat mutat: ez okozta a mágneses lebegést, amit tévesen a szupravezetés egyik fontos jelének tekintett Meissner-hatásnak véltek.
A történet koporsójába az utolsó szöget szintén a réz-szulfid-szennyezés ütötte. Sukbae Lee és Ji-Hoon Kim nagyon precízen jelezték, hogy 104,6 Celsius-fokon váratlanul tizedére csökkent az ellenállás. Prashant Jainnak, az Illinois-i Egyetem kémikusának beugrott, hogy ez a réz-szulfid fázisállapot-változásának hőmérséklete is – a koreaiakat tehát az anyagukba került szennyezés által produkált jelenség csapta be.
A tudományokban mondani szokás, hogy a kudarc nem a vég, hiszen a tévút kizárása ugyancsak a haladás része. Ebben az esetben ez halmozottan igaz, hiszen a terület az elmúlt évek során komoly presztízsveszteséget szenvedett el, mert a legutóbbi szupravezető-szenzációkat szállító Ranga Dias, a Rochesteri Egyetem kutatója, aki sokáig tudományos sztárként pörgött, az utóbbi idők egyik legsúlyosabb hamisítási botrányába bukott bele.
A koreaiak csodás tévedése ebben a helyzetben úgy kellett, mint egy falat kenyér.
A világ fizikusai és kémikusai kontinenstől és rendszertől függetlenül előpattinthatták a röntgensugaras képalkotó rendszerüket és menő kristálynövesztőiket, és nemzetközi együttműködésben pár hét leforgása alatt bizonyíthatták, hogy igenis tudnak valamit, és nem lehet átverni őket. A kis szürke kristály igazi érdeme tehát az, hogy lelket vert a tudományos mezőnybe. Egy jövőbeli nagy eredmény és az ehhez szükséges támogatás szempontjából mindenképp fontos volt, hogy összekapták magukat és tudásukat.
(Nature)
(Borítókép: Getty Images / MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRARY)