Index Vakbarát Hírportál

Nagy változás jön a YouTube-ra

2023. augusztus 27., vasárnap 16:12

Újabb funkciókkal bővül a YouTube, aminek köszönhetően a Google platformja akár még az Apple által birtokolt Shazam kihívója is lehet – a videónézős oldal hamarosan ugyanis képes lesz felismerni a dalokat és videókat mindösszesen egy három másodperces részlet alapján –, sőt mi több, a mesterséges intelligenciának köszönhetően a dúdolás is elegendő lesz.

Nehezebb hetek és hónapok után most úgy néz ki, valami jó is fog történni a YouTube-bal, a Google videómegosztója ugyanis olyan funkciókat kap, amelyekre évek óta várnak a felhasználók. Mint az a vállalat által kiadott közleményből kiderült, két újdonsággal is kísérleteznek. Az egyik a hang-, illetve dúdolásalapú dalkeresés, míg a második egy úgynevezett virtuális polc létrehozása a Feliratkozások menüpont alatt, ahol az egy alkotó által legaktuálisabban feltöltött videók sorakoznának.

Azzal a lehetőséggel kísérletezünk, hogy a felhasználók dúdolással vagy éppen egy lejátszás alatt lévő dal felvételével kereshessenek dalokat a YouTube-on. Amennyiben Prémium-előfizető, és részt vesz a Kísérleti funkciók kipróbálásában, átválthat a szokványos hangalapú keresésről az új, dalkereső opcióra, aminek köszönhetően akár már három másodperc alatt azonosíthat egy dalt. A felismerés után a YouTube-alkalmazás automatikusan átirányít a keresett dal profiljára, ahol már meg is hallgatható a teljes verzió vagy az előadó egyéb alkotásai

– olvasható a közleményben, amelyhez később még hozzátették, hogy az újítás egyelőre csak nagyon kevés ember számára érhető el, kipróbálásához pedig mindenképp androidos telefon kell. A második újdonságról a következőképp fogalmaz a vállalat:

Nemrégiben elkezdtük tesztelni, hogy egy alkotó a rövid időn belül feltöltött tartalmait egy külön »polcra« csoportosíthassa a YouTube-alkalmazás Feliratkozások fülén belül. Több okból is kísérletezünk ezzel – elsősorban azért, hogy megkönnyítsük a nézők számára a keresett tartalom megtalálását, másodsorban pedig, hogy kevesebb nyomást helyezzünk az alkotókra, az újítással ugyanis nem kellene naponta többször is tartalmat feltölteniük, hogy a hírfolyam tetején maradjanak

– magyarázták a sajtóközleményben. A dalfelismeréshez hasonlóan ez a funkció csak limitált számú felhasználó számára érhető el, kipróbálásához pedig ugyancsak androidos készülék szükséges.

Nehéz hónapok vannak mögöttük

Mint azt korábban említettük, manapság nem a legjobb a YouTube megítélése, a vezetőség ugyanis több megkérdőjelezhető döntést is hozott az elmúlt hetekben, hónapokban. Ide volt sorolható az a lépés, aminek keretén belül a Prémium-előfizetők jobb minőségű videókat nézhetnek, de a videómegosztó megváltoztatott irányelveiről is érdemes beszélni. Mint azt már egy korábbi cikkünkben is kifejtettük, a Google az év elején módosította a platform irányelveit, és a YouTube elkezdte az olyan videókat is „büntetni” (például demonetizálni), amelyekben nem valós életbeli erőszak és súlyos káromkodás volt fellelhető.

A kategóriába beleestek a felnőtteknek szóló videójátékok, rajzfilmek és egyéb videós tartalmak, amik a YouTube java részét adják, a hirdetők elégedettsége érdekében a Google mégis meghozta a döntést. Mint az később kiderült, a káromkodásokért járó demonetizáció egyébként csak a videók első nyolc másodpercére vonatkozik, ha azonban azok az egész videó alatt tartósan fennállnak, a platform ugyanúgy megvonhatja a feltöltésért járó bevételeket, amelyek számos youtuber és streamer számára az egyetlen pénzforrást jelentik.

Rovatok